csík csík
nyíl

Interjú Zubival

2009/01/21, 00:00


Sorozatunk második részében ezúttal Zubit szólaltatjuk meg. Felfedi a Kiábrándítók név kialakulásának történetét, megtudhatjuk, hogy számára mi a bajnokság leggyengébb láncszeme és, hogy miért is szeret a Kiábrándítók fehér mezében pályára lépni!

Kellemes olvasgatást!


Interjú Zubival, avagy egy táncoslábú Kiábrándító

A 2008 / őszi szezonban összesen 4 meccsen tudtál részt venni, egyéb elfoglaltság miatt, mégis 6 gólt szereztél! Minek volt köszönhető ez a remek gólátlag?

Zubi: Nem titok, hogy az említett elfoglaltság a néptánc. Sajnos a szerdai napon is vannak próbák és emiatt nem tudok ott lenni minden mérkőzésen. Ha viszont van lehetőségem játszani, mindent megteszek hogy kihasználjam a lehetőséget arra, hogy jó játékkal és gólokkal járulhassak hozzá a csapat sikereihez.
Az összeállításunk egyre erősebb. Biztosabb lábakon áll a csapat, bátran játszhatok elöl, ahol a leginkább megy nekem a játék.

Sok gólod mellett mennyire vagy elégedett az előző idényben nyújtott produkcióddal?

Zubi

Zubi minden csúcsra felér!
A kép 2009 május 20. -án készült, a csúcs neve:
ELTE bajnokság.
A csapat többi tagja épp a pezsgőt bontja :-)

Zubi: Nem bocsátkoznék önértékelésbe, mivel csak kevés meccsen szerepelhettem. Úgy érzem nem okoztam csalódást, hiszen a fontos meccseken gólokkal járultam hozzá a jó eredményhez.

No és a csapat hogy muzsikált szerinted ebben a szezonban? Mivel vagy leginkább megelégedve, és min változtatnál?

Zubi: A sorsolás miatt úgy alakult, hogy a legerősebb csapatokkal az utolsó fordulóban kellett megmérkőzzünk. Éppen ezért a bajnokságban végig nagy kényszer alatt játszottunk, hogy egyetlen pontot se hullajtsunk el, hogy a végső rangadókat jó pozícióból játszhassuk. Végig jól ment a csapatnak, és a hosszú veretlenség illetve a kevés kapott gól megmutatta, hogy erős háttérrel rendelkezünk. Mindig van elég ütőképes ember a meccseken, akik hozzák az eredményeket.
A rangadókat viszont úgy tűnik nem nekünk találták ki. Velünk közel azonos erősségű csapatok ellen sokszor maradunk alul, ahogy történt ez a bajnokság hajrájában. Ha nagyobb a tét az általában kedvezőtlenül hat ránk. Ezt a jelenséget egyébként a kupa-szerepléseinken is láthattuk. Kicsit több küzdést és (jó értelemben vett) agresszivitást kellene mutatni pályán. Sosem akarnám, hogy sikereinket úgy érjük el mint egy-két csapat a bajnokságban, akik kihasználva a bírók tétlenségét megengedik maguknak a felháborítóan durva játékot. Viszont fel kell vállalni az ütközéseket, a kemény odalépéseket. Ez is része a focinak, amit persze lehet nem szeretni.

Zubi

Nos igen... A két Zubiról már ekkor látszott,
hogy rettegni fognak tőlük az ellenfelek! ;-)

Mint azt már több ízben is ecseteltük, csak nüanszok döntöttek a helyezésekről. Te mennyire vagy megelégedve a bajnokság színvonalával? Szerinted melyek azok a csapatok, akik 2009 tavaszán versenyezni fognak a bajnoki címért?

Zubi: Az első osztályban igazán jó csapatok játszanak. Az elmúlt években sokat fejlődött az egész bajnokság. Ezt igazolja az a tény is, hogy megszűnni látszik a Torpedó "monopolhelyzete" a dobogó legtetején. A tavaszi szezonban is hasonlóan izgalmas küzdelemre számítok. Szerintem az első 6 csapat bármelyike reális esélyekkel indul az aranyért.
Viszont meg kell mondjam: a bíráskodás nagyon gyenge a bajnokságban. Ezen pedig sok múlik. A jó játékvezetés nem engedné azokat a hihetetlen durvaságokat, amiket egyik másik csapat néhány tagja meg mert tenni. Nincsenek sokan, de elegen vannak ahhoz, hogy elrontsák a meccseket. Jó lenne ha a csapatok a pályán és pályán kívül is jó viszonyt ápolnának egymással.

No igen, a bíráskodás hagy némi kívánnivalót maga után...
Térjünk át azonban most egy másik témára! Te vagy az egyik megalkotója a Kiábrándítóknak. Hogyan emlékszel vissza a csapat létrehozásának körülményeire? Hogyan született meg a csapatnév?

Zubi: :D Ha jól emlékszem, akkor az ősök (beleértve magamat is) még Necseszd El United néven játszottak. Nem is tudom, hogy hányan tudják a mostaniak közül, hogy a csapatnév csak véletlenül lett Kiábrándítók. Eredetileg Kiábrándulás lett volna, de Zozó rosszul adta tovább a szervezőknek és ezért lettünk Kiábrándítók. Azt hiszem már túl tettem magam rajta. :)

Sokat cserélődött azóta a keret, bár jó néhányan még most is vannak a "hőskorból", vajon a jelenlegi játékosállomány mennyire erős a mindenkori Kiábrándítókat figyelembe véve? Mi a jelenlegi csapat erőssége ill. gyengéje szerinted?

Zubi

Zubi és az elmaradhatatlan
mosoly!
Ismerős ez valahonnan :-)

Zubi: A csapat egyértelműen most a legerősebb. Nagy öröm, hogy többen megmaradtunk az alapítótagokból, és még nagyobb öröm, hogy a később igazolt legények is igazán magukénak érezhetik a Kiábrándítók közösségét. Itt kell megköszönöm Zozónak, csapatunk kapitányának, hogy mind végig töretlen lelkesedéssel szerkesztette a csapathonlapot, és szervezte a Kiábrándítók dolgait, amivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ilyen remek közösség formálódhasson.

Így visszanézve a múltra mi motivált személy szerint téged a Kiábrándítókkal kapcsolatban? Miért szeretsz a "Kiábrándítók legendás fehér mezében" (ZPeti után szabadon :)) pályára lépni?

Zubi: Mindig is a csapat nagy erényének tartottam, hogy sportszerűek vagyunk. Nem vérben forgó szemekkel esünk neki az ellenfelünknek, hanem kimegyünk a betonra és focizunk. A meccs után pedig be a büfébe és jól érezzük magunkat. Főleg ha nyerni is tudtunk. :)
És hogy miért szeretek a fehér mezemben pályára lépni? Mert a feleségem mindig gondosan kimossa meccs előtt. (ha épp nem felejtettem el kivenni előző héten a táskámból.)

Te milyen eredményt vársz a csapattól 2009 -ben?

Zubi: Sok sok 3 pont, majd pezsgőbontás...

Sikeres pontgyűjtögetést kívánunk a következő szezonra!
Sorozatunk következő részében az előző idény másik gólzsákját kíséreljük meg szóra bírni, aki nem más mint: Krisztián!

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

Így láttuk a mostani idényt 2012/06/07, 00:01
Kezdődik az A liga, már várjuk! 2012/03/06, 07:24
Balázs terítéken 2010/02/28, 15:42

A cikkek legfrissebjei:

Most kezdődik csak igazán a VB 2018/06/29, 11:29
VB 2018 erősorrend 2018/06/14, 00:20
Tipszmix VB 2018 2018/06/12, 15:07

Komment beírásához jelentkezz be!

zogmund
2009-01-22 21:06:14
Összes komment: 439
válasz erre

3

Azon én is kiakadtam, kb két percig a padlón fetrengtem  smile
Nagyon ütős  smile

ZPeti
2009-01-21 16:13:03
Összes komment: 69
válasz erre

2

Kláfon! Ez a gyerekkori kép...brutál!!  smile

admin
2009-01-21 09:57:32
Összes komment: 134
válasz erre

1

Köszi Zubi a biztató szavakat  smile Tényleg! Igyekszem minél otthonosabbá tenni az oldalt, jól esik, ha kap az ember pozitív visszajelzéseket  smile

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2016, 16:39

Fórum hozzászólások

20/6/2018, 17:59
19/6/2018, 08:43
18/6/2018, 09:58

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes