csík csík
nyíl

Közhely, de igaz: Megfeküdte gyomrunkat a Halászlé

2009/11/23, 00:00


Kikaptunk. Nincs ezen mit szépíteni. Jobbak voltak, de nem ennyivel, persze ez már nem számít. Viszont nem játszottunk rosszul, és Márk is remekül védett.

A lényeg, hogy már nem eshetünk ki :)


Kiábrándítók - Paksi Halászlé 1:6 (Gól: Viktor 1)

Ismét egymásnak feszült a két csapat. Vesztenivalója inkább csak a Paksinak volt, ha nem nyernek már nem lehetnek bajnokok, lévén a Torpedó 9:3 -al gázolt át az Armadán!
A Kiábrándítók két cserével érkeztek a meccsre, míg a Paksi szokásának megfelelően két sorral... A hazaiak a Márk - Zozó, Viktor - BGergő, Szabi kezdővel próbálták szertefoszlatni a Halászlé bajnoki álmait.

Nem is indult rosszul a meccs a hazaiak számára, bár a piros-fehérek a kapujuk elé szegezték őket, de gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, ellenben a fehérmezesek kontrái veszélyesek voltak. Előbb Szabi fordult le védőjéről, de lövése erőtlenre sikeredet, majd BGergő zseniális passza után Zozó léphetett ki, ám a csúszós talajon hosszan tolta meg a kifutó kapus mellett a labdát, így ez a lehetőség is kimaradt.
A kezdeti nehézségek után aztán hamar magára találtak a Paksiak, már kaput is találtak lövéseik, de Márk biztos kézzel hárított.
Mégis hamar hátrányba kerültek a Kiábrándítók: Márk dobta ki nagyon rossz helyre a labdát, az ajándék lehetőséggel pedig élt is a Paksiak csatára, kegyetlenül bebombázta a felső sarokba a játékszert! 0:1!

A gól egy kicsit megfogta a hazaiakat, több átadásbeli pontatlanság volt, a kidobások is célt tévesztettek, ellenben a vendégek biztos lábbal adogattak. Mégis nagy egyenlítési lehetőséget puskáztak el a Kiábrándítók: az éppen beállt Andris maradt le milliméterekkel egy beadásról. Nem sokkal később Zozó lőtt közelről hatalmas luftot BGergőval való összjáték után.
Nem jött össze azonban az egyenlítés, jött helyette az újabb Paksi találat! 0:2!!
A Kiábrándítók hátul többször is bizonytalankodtak, de Márk nagyon jó formában védett, így nem növelte előnyét tovább a Paksi.
Az első félidő hátralevő részében inkább a Paksiak akarata érvényesült, s csak Márkon múlt, hogy a szünetig már csak egy gólt tudott szerezni a vendég együttes, így 0:3 -al fordulhattak a csapatok.

Rákapcsoltak a hazaiak a második félidőben, elől Szabi nagyon agilisen játszott, BGergő pedig remek labdákat osztogatott, míg hátul Balázs tette stabilabbá a védelmet, ahol ezúttal Viktor nem sziporkázott. Hátul nem, ellenben elől... ... hozta a szokásos kapufáit. Hogy bepótolja az elmúlt heti "lemaradását" most sorra lőtte a kapuvasakat. Ennek ellenére mégis a Paksi szerzett újabb találatot egy gyors kontra végén! 0:4!
Közben Zozó, Andris csere volt, így új lendületet kapott a középpálya, s bár ez a védekezés rovására ment (0:4 vagy 0:5 már oly mindegy), Márk biztos lábakon állt, így pótolta a védekezésbeli hiányosságokat. Csak azok a fránya kidobások... Több jó kontrát is vezethettek volna a Kiábrándítók, de a kidobások rendre pontatlanok voltak.

A becsületgól azért csak összejött: egy szabadrúgást vágott Viktor az ellen kapujába, a kicsit megpattanó, és bivalyerős löket hárítására esélye sem volt a kapusnak! 1:4! A gól meghozta a Kiábrándítók étvágyát, de ezúttal már hiába. Bár több szép és kombinatív támadást vezettek, nem jártak sikerrel, ellenben a másik oldalon még a végére két kontra támadást is siker koronázott, így végül 6:1 -re nyertek a Paksiak, s tapadnak a Torpedóra, akik ellen a következő fordulóban sorsdöntő összecsapást vívnak.
Összességében egy rendkívül sportszerű, és színvonalas találkozón, megérdemelt vendégsiker született (a két csapat összecsapásai közül ez volt az eddigi legnagyobb arányú győzelem), ha egy kicsit szerencsésebbek a hazaiak sokkal szorosabb is lehetett volna... De nincs ha, és nincs volna.

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

Megfőztük a Halászlét! 2012/05/20, 17:31
A győzelem útján 2012/05/13, 23:52
Ismét bejött a taktika az Armada ellen 2012/05/06, 13:42

A cikkek legfrissebjei:

Megfőztük a Halászlét! 2012/05/20, 17:31
A győzelem útján 2012/05/13, 23:52
Számolgassunk 2012/05/07, 21:07

Még nem kommentelték ezt a cikket. Legyél te az első!

Komment beírásához jelentkezz be!

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Tabella

MGkP
1 NSZK 10 16 24
2 Torpedó Vodka 10 14 23
3 Kiábrándítók 10 -2 18
4 Moloko 10 10 18
5 Armada 10 17 17
6 CSTB 10 7 16
7 QPAC 10 -6 16
8 Paksi Halászlé 10 -6 13
9 Reneszánsz Zrt 10 2 11
10 FöldturkÁszok 10 -18 9
11 22 STEPS 10 -16 7
12 Palota FC 10 -18 3
arrow

Góllövőlista

7
Peti

6
BZsolti
NDávid

4
Jani

2
Szabi

1
Tampi
Zubi
Zozó

arrow
powerd by rendes