csík csík
nyíl

New York: ez szivacs

2010/01/06, 19:31


New York, ez szivacs

Sok filmben láthatunk katasztrófákat amik nagy rombolást végeznek egy adott városban. Nos igen, ilyenkor a magára valamit is adó rendező igyekszik minél látványosabban minél több mindent s minél híresebbet lerombolni, összezúzni, széttörni stb.

Van azonban egy város, nevezetes New York, amit előszeretettel zúznak szét. Az alábbi videóban egy montázst láthatunk, ahol különböző filmekből összeszedték eme város különféle kivégzését, s idei első feladványunk is ehhez a videóhoz kapcsolódik!

Szegény New York jól megszívta...


A videó aláfestő zenéje remek választás, jól illik ide Gershwin Kék rapszódiája, nekem legalábbis nagyon tetszik.
Kissé megvágtam a videót, az utolsó majd egy percet leszedtem, ugyanis az idei első rejtvényünk megfejtése ott megtalálható. (Gondolkodtam amúgy, hogy Gershwin zenéjét is feladom, de aztán inkább nem, lehet túl nehéz lett volna :-P).
Szóval a nyereményjáték a következő: az első három játékos, aki a legtöbb filmcímet meg tudja mondani (nekem elsőre 11 -et sikerült összeszedni), az a következő nyereményekben részesül:

  • Első helyezett: Megkapja azt a félig rágott almát, ami itt van az asztalomon. (A posta költségeit a nyertes állja)
  • Második helyezett: Még egyszer megnézheti a filmet, megengedem neki!
  • Harmadik helyezett: Abban az irigyelt pozícióban érezheti magáz, hogy ezen nívós versenyben felállhatott a dobogóra! Micsoda megtiszteltetés!!

Érdemes tehát minél hamarabb írni a megfejtéseket (amit kommentekben várok), hisz az alma gyorsan fogy!!!

Végül jöjjön az ominózus videó, jó szórakozást!

Get the Flash Player to see this player.

Apropó New York! Hogy ejtik helyesen Amerika fővárosát? Nev Jork vagy Nyú Jork??? (hahaha...)

Címkék:

videó film New York Gershwin katasztrófa

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

Ilyen egyszerű a foci 2012/10/03, 18:24
Ne vandálkodj mert pórul jársz 2012/01/13, 15:02
BÚÉK 2012/01/05, 13:08

A cikkek legfrissebjei:

Most kezdődik csak igazán a VB 2018/06/29, 11:29
VB 2018 erősorrend 2018/06/14, 00:20
Tipszmix VB 2018 2018/06/12, 15:07

Komment beírásához jelentkezz be!

zogmund
2010-02-02 11:19:47
Összes komment: 439
válasz erre

7

Andris írta:
#4

"Ami kimaradt: Cloverfield, a nap amikor a föld megállt( vagy valami hasonlo keanu reeveses rettenet apropó mátrix az xpn smile http://www.youtube.com/watch?v=yX8yrOAjfKM , holnapután,godzilla, legenda vagyok, man in black, pókember is (nem fix), x-men, armageedon.  smile asszem ennyi, bár volt pár rész amiről fogalmam sincs."

Ez az xp -s mátrix nagyon cool  smile Lehet megérne akár egy cikket is  smile

admin
2010-01-21 23:13:26
Összes komment: 134
válasz erre

6

Na jó, akkor sorolom:
- AI
- Armageddon
- Cloverfield
- The Day After Tomorrow
- The Day the Erth Stood Still (2008)
- Deep Impact
- Escape From New York
- Gangs of New York
- Ghostbuster
- Godzilla
- I Am Legend
- Independence Day
- The Incredible Hulk
- King Kong (1976)
- King Kong (2008)
- Knowing
- Men in Black II
- Planet of the Apes (1968)
- The Siege
- Spiderman
- Watchmen
- When Worlds Collide
- X-Men

Majdnem sikerült mindet összeszednetek  smile Gratulálok!

A nyereményeket postázzuk!

admin
2010-01-17 22:13:31
Összes komment: 134
válasz erre

5

No, még a végén összeszeditek az összeset  smile
Azért az almát csak egyikőtök kaphatja! (amúgy megsúgom, már megettem, de kaptok másikat  smile)

Andris
2010-01-17 21:23:09
Összes komment: 4
válasz erre

4

Ami kimaradt: Cloverfield, a nap amikor a föld megállt( vagy valami hasonlo keanu reeveses rettenet apropó mátrix az xpn smile http://www.youtube.com/watch?v=yX8yrOAjfKM , holnapután,godzilla, legenda vagyok, man in black, pókember is (nem fix), x-men, armageedon.  smile asszem ennyi, bár volt pár rész amiről fogalmam sincs.

Csatolt videó:




zogmund
2010-01-13 22:26:04
Összes komment: 439
válasz erre

3

Balázs írta:
#1

"Íme az én tippjeim : Négy esküvő 1 temetés, Sztárom a párom, Rambo 4, Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
Elsőre ennyit ismertem fel  smile"

Háháhá  smile Látom vicces kedvedben voltál (amúgy nekem tetszett  smile)

Második tipped viszont egész korrekt, lehet nyersz egy fél almát?

Balázs
2010-01-13 21:31:29
Összes komment: 203
válasz erre

2

Balázs írta:
#1

"Íme az én tippjeim : Négy esküvő 1 temetés, Sztárom a párom, Rambo 4, Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
Elsőre ennyit ismertem fel  smile"

Na jó komolyra fordítva a szót az én tippjeim : Watchmen, Függetlenség Napja, Sunshine, Szellemirtók, Deep Impact, Majmok bolygója, 12 Majom, King Kong, Godzilla és 2012. a 2012-ből 3 is van, úgyhogy betippelem mindhármat smile

Balázs
2010-01-13 14:42:20
Összes komment: 203
válasz erre

1

Íme az én tippjeim : Négy esküvő 1 temetés, Sztárom a párom, Rambo 4, Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
Elsőre ennyit ismertem fel  smile

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2016, 16:39

Fórum hozzászólások

20/6/2018, 17:59
19/6/2018, 08:43
18/6/2018, 09:58

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes