csík csík
nyíl

Ismét kezdődik a tánc!

2010/03/03, 07:27


Nos igen. Nem kell álszenteskedni, az év egyik legjobban várt eseménye kezdődik a mai nappal. Kezdődik az ELTE liga! Persze alacsonyabb osztályokban már elkezdődtek a küzdelmek, de ami számunkra igazán lényeges, az csak ma kezdődik, nevezetesen az A liga első fordulóját zavarják le ma.

Illetve nem is ma kezdődik, ami számunkra igazán lényeges. Az első fordulóbeli meccsünket egyből halasztottuk is, többen nem érnének rá ma, ezért kellett ezt a döntést meghozni.
Ebből a döntésből sok mindent következtetést le lehet vonni, meg is teszem rögvest.

Nézzük tehát a csapatok listáját, és az első forduló menetrendjét is!


Az első osztályban 3 új csapatot lehet felfedezni, ami a versenykiírás miatt nem is lenne annyira meglepő, ám az utóbbi évek bizonyították, hogy ez biza az.
Az előző idényben például 5 (!!) újonc csapat volt... Több csapat visszalépett, volt aki nem vállalta a feljutást, így lehetett, hogy ennyi új gárdával lehetett találkozni a nyitányon. (Sőt ha szigorúan vesszük azaz öt az hat, mivel papíron mi is kiestünk...)

Most nem
Most szigorítottak a szervezők (ami szerintem jó), hogy aki feljutott annak kötelező tényleg feljutnia, vagy ha mégsem egyel alacsonyabb osztályba kap besorolást. Így most tényleg csak 3 új csapat lesz.

E három csapat közül kiemelkedik a BKV Hátra, akik már tavaly is fölényesen nyerték a B liga küzdelmeit, de személyes okok miatt nem akartak feljönni. Most az új szabály értelmében mégiscsak megtették ezt. Szóval őket már egyeduralkodóknak is lehetett tekinteni a másodosztályban, kérdés, hogy mire lesznek képesek a legmagasabb szinten.
A másik újonc a Palora FC. Az ő feljutásuk kissé talán a meglepetés kategória, igaz, hogy már régóta nyúzzák a másodosztályt, de sosem voltak még a feljutás közlében. Kemény csapat hírében állnak, de kérdés, hogy keménységgel mire mennek az első osztályban (az az érzésünk, hogy a Dinamo Viak -al jó kis csontzenét fognak előadni...).
S végül de nem utolsó sorban itt van a Mezitnájk. Éppen csak sikerült a feljutás (egy ponttal előzték csak meg a negyediket), nagyon vékony gólaránnyal (+3), ami nem sok jót vetít előre...

A többiek maradtak: CSTB, Torpedó Vodka, Paksi Halászlé, NSZK, Armada, Kiábrándítók, FöldturkÁszok, FC Fehérvár, Dinamo Viak
A kieső csapatok között volt az SS Zsírfeka, akik már nem első ízben estek ki, de már zsinórban 3 idényt töltöttek el az A ligában, Kiesett még a Cselezi FC, akikkel így egy karakteres csapata búcsúzott az első osztálynak (s ha jól láttam, ők nem is neveztek, így aztán végképp búcsút inthetünk nekik, kár érte), és a Májmedence FC, akiknek abszolút újoncként nem sikerült kiharcolni a bentmaradást.

S akkor egy kicsit részletesen foglalkozzunk csapatunkkal!
Felemás érzésekkel vághatunk neki ennek az idénynek. Sérülés és egyéb okok miatt több fanatikus tagunkra nem számíthatunk igazán. Elég vékonynak tűnik a keret, mármint ha azokat vesszük, akikre biztos lehet számítani minden meccsen. Ez mindenképp negatív.
Viszont sikerült jó edzőmeccseket játszani, próbáltunk egy két figurát begyakorolni, s terveink szerint lesznek még edzések, ami viszont hatalmas pozitívum, hisz ilyenek még nem igazán csináltuk, s ez nagyon hiányzott is a csapatból!
S akkor még nem beszéltem a titkos fegyverről! Az utóbbi 3 idényben is az utolsó vagy a halasztott fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa, s idén akár ezt mi is játszhatjuk az Armadával! Remélem ezt a statisztikát ők is ismerik, így ez tényleg meg fog történni, s akkor minimum egy éremmel gazdagodhatunk a szezon végeztével.
Amúgy nem vagyok babonás :-)
Mindenesetre az 1-6 hely valamelyike reális célkitűzés, a sorsolásunk is jónak mondható.

Az aranyéremért folyó küzdelembe valószínűleg ismét a szokásos csapatok neveznek majd be, míg a kiesés ellen az újoncok mellett a Viak, Ászok és a Fehérvár fog küzdeni. Hogy mért is mondom ezt? Ismét csak statisztika: Eddigi 6 idényben egyedül nekünk sikerült újoncként huzamosabb ideig megragadni az első ligában, a kiesők mindig az aktuálisan, vagy nemrég feljutottak közül kerültek ki. A második leghosszabb ilyetén regnálás a Zsírfekáé, akik 3 idényt is le tudtak húzni az A ligában, igaz, tavaly csont nélkül estek ki...
Ha tippelni kell szerintem a Mezitnájk, FöldturkÁszok és a Dinamo Viak vagy a Palota FC fog erre a sorsra jutni. De ezek persze csak tippek.

S akkor nézzük is az első forduló párosítását:
Rögtön belekezd az újonc, Mezitnájk - Torpedó Vodka találkozó lesz 19:00 -kor az 1 -es pályán. Ez a meccs fix kettes, az újonc most lemérheti, hogy körülbelül mire is számíthat az első osztályban. Bár ha valamikor elkapható a Vodka, az talán az első meccs, de ezért erre nem vennénk mérget... (Igaz semmire sem vennék :-))
A másik pályán egyből egy kemény derbit láthat a nagyérdemű CSTB - FC Fehérvár. Bár a bajnok az esélyes persze a tavalyi bajnok, ám ők szoktak pontot, pontokat hullajtani, s a Fehérvár elég kemény ellenfél.

20 órakor az 1 -es pályán mutatkozik be a másik újonc egy BKV Hátra - NSZK keretein belül. Mivel a vendégek még csak most ízlelgetik az ELTE bajnokságot (a jogász ligából jöttek át az előző idényben), a hazaiak meg nagy terveket szövögetnek könnyen előfordulhat, hogy meglepetés születik ezen a találkozón.
Velük párhuzamosan országos egyes meccs lesz: Paksi Halászlé - Palota FC. A Paksiak minden idényben esélyesek az első helyre, ámbár még sosem sikerült azt megszerezniük. Mindenesetre csakúgy mint a Vodka meccsén, itt is meglepetés lenne, ha nem a Halászlé szerezné meg mindhárom pontot.

S végül 21 órakor Dinamo Viak - FöldturkÁszok derbi lesz, s ha beválik a fentebbi "jóslatom" akkor ez a kiesés szempontjából is fontos meccs lesz mindkét csapat számára. Az Ászoknak van mit törleszteni, az előző szezonban 7:2 -re nyert a Viak.

Mivel az Armada - Kiábrándítók meccs el lett halasztva, így itt véget is ér a lista.
Mit mondjak, már nagyon vártam hogy újra kezdődjön a tánc!

HAJRÁ KIÁBRÁNDÍTÓK!!!

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

Kezdődik! - 2013 tavaszi csapatmustra 2013/03/12, 07:03
Két kérdés mind fölött 2012/05/23, 00:56
Számolgassunk 2012/05/07, 21:07

A cikkek legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

Még nem kommentelték ezt a cikket. Legyél te az első!

Komment beírásához jelentkezz be!

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Regisztráció
Jelszó emlékeztető

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2021, 15:49

Fórum hozzászólások

22/11/2022, 19:04
27/6/2021, 17:24
23/6/2021, 23:53

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes