csík csík
nyíl

Második forduló

2010/03/10, 15:37


Az első forduló után most a második kört rendezik az ELTE bajnokság legmagasabb osztályában. Több érdekes meccsre van kilátás, de mind közül talán a Kiábrándítók - Torpedó Vodka találkozó emelkedik ki, hisz ez legrégebbre visszanyúló összecsapása a bajnokságnak.
E mellett a Paksi - NSZK derbire lehet érdemes odafigyelni, de lévén első osztályról van szó, a többi találkozón is garantált a magas színvonal.


Mezitnájk - CSTB találkozóval kezdődik a második kör. Ellentétesen sikerült a rajt a két csapatnak, bár mindkettőjük meccsén 5:3 as végeredmény született, ám míg a hazaiak a Torpedótól kaptak ki ilyen arányban, a vendégek a Fehérvárt fektették két vállra. A Meztinájknak növeli esélyeit, hogy a Csirketolvajok mindig nehezen lendülnek bele, de ha egyszer elkapják a fonalat biztosan hozzák a meccseiket.
Ezzel egyidőben rendezik a már fentebb említett Kiábrándítók - Torpedó Vodka derbit. Mivel az előző fordulóban halasztottak a hazaiak így ez lesz a bemutatkozó meccsük, ami mindenképp plusz motivációval bír számukra. Bár a Vodka az esélyese a találkozónak, a Mezitnájk ellen nem sziporkáztak, így egy "fonalat elkapó" Kiábrándítók akár meg is fricskázhatják a rekordbajnokot.

Talán a legkeményebb mérkőzés a Paksi Halászlé - NSZK ütközet lesz, mindkét csapat a vehemens játékáról híres. Egyaránt egygólos sikert arattak az első fordulóban, az viszont némiképp meglepő, hogy a Paksiak hat gólt is kaptak az újonc Palota FC -től. Az előző idényben 3:3 -ra végeztek a csapatok, amivel egyik fél sem volt elégedett, s ez most sem lenne másképp. Tipikus 3 esélyes meccs, ahol a pillanatnyi forma (és talán a szerencse) dönthet.
Szintén közel azonos játékerőt képviselő csapatok találkozójára számíthat a nagyérdemű az FC Fehérvár - BKV Hátra mérkőzésen, ahol mindkét együttes feledtetni szeretné az előző fordulóban elszenvedett buktát. Bár nem gondoljuk, hogy ezen két csapat a kiesés ellen küzdene, az egymás elleni eredmény fajsúlyosságát figyelembe véve mégis kiemelt szerepet játszhat ez az eredmény kettőjük végső helyezését illetően is.

Az Armada - FöldturkÁszok találkozó szintén egy bemutatkozó meccs lesz, itt a hazaiak nem léptek pályára az első fordulóban. Ha már a CSTB -nél megemlítettük a nehéz belelendülést, az Armadánál is meg kell ezt tegyük. S ami még jobban nehezíti a hazaiak helyzetét az az Ászok az előző körben elkövetett remek 9:1 -es "bemelegítése" a Viak ellen. Tavaly szoros meccsen nyert az Armada, most is egy - két gól dönthet.
Végül de nem utolsó sorban két nullapontos csapat találkozójára kerül sor a Palota FC - Dinamo Viak összecsapás keretein belül. Ám micsoda különbség van a két 0 pont között! Míg a Viak csúfosnak mondható csapást szenvedett a Turkálóktól, addig a Palota újoncként majdnem pontot csent a tavalyi bronzérmes Paksi ellenében. Persze ha most nyernek a vendégek, úgy máris szinte jelentéktelenné válik a gólarányban megmutatkozó differencia. S ha jóslatunk bejön, akkor a végelszámolásnál is sokat fog számítani, hogy itt melyik csapat neve mellé kerül a 3 pont.

Nos ennyit kedvcsinálónak, a többi a csapatokon múlik!

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

Kezdődik! - 2013 tavaszi csapatmustra 2013/03/12, 07:03
Két kérdés mind fölött 2012/05/23, 00:56
Számolgassunk 2012/05/07, 21:07

A cikkek legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

Még nem kommentelték ezt a cikket. Legyél te az első!

Komment beírásához jelentkezz be!

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Regisztráció
Jelszó emlékeztető

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2021, 15:49

Fórum hozzászólások

22/11/2022, 19:04
27/6/2021, 17:24
23/6/2021, 23:53

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes