csík csík
nyíl

Harmadik nekifutás

2010/03/15, 18:49


Az NSZK - Torpedó Vodka meccs árnyékában rendezik meg a harmadik fordulót az ELTE bajnokság A ligájában. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesz több érdekes párosítás ebben a fordulóban, nézzük meg most, hogy mit is hoz(hat) számunkra ezen forduló.


A bevezetőben említett NSZK - Torpedó Vodka mérkőzéssel veszi kezdetét a bajnokság 3. fordulója. Az NSZK vereséget szenvedett az előző körben a Paksitól, így egy újabb botlásnak már komoly következményei lehetnek a dobogós helyezést illetően. A Vodka tartja jó formáját, a Kiábrándítókat sikerült viszonylag könnyedén két vállra fektetni az előző körben. Jó előjelekkel várhatják tehát a 3. kör rangadóját. Tovább növeli a Vodkások esélyeit, hogy tavaly 11:4 -re mosták le soros ellenfelüket.
Dinamo Viak - Mezitnájk találkozó követi a Nyugat-Német - Vodka derbit. A vendégek szeretnék már megszerezni első elsőosztálybeli pontjaikat, s ez a rapszodikus Viak ellen akár meg is lehet. Eddig ugyanis elég hullámvasútjelleggel működött a Dinamo, egy kínos kudarc (1:9) után gáláztak (7:2), vajon most melyik arcukat mutatják majd?

Palota FC - Armada összecsapással már átlépünk a 20 -órás meccsekbe. Az Armada egy kínos Ászok elleni kudarc után próbál talpra állni, s erre tökéletes ellenfél lehet a Palota FC. Nem lenézve a hazaiakat, eddig nem sok babér termett nekik az első osztályban, bár a Paksit sikerült megizzasztaniuk a nyitányon, a Viak már csúnyán eltángálta őket. Nem lesz könnyű tehát az Armada ellen akár csak pontot is csenniük.
Ismét nehéz feladat előtt állnak a vendégek az FC Fehérvár - Paksi Halászlé találkozón. A Fehérvár eddig két meccsén 0 pontot szerzett, ám rendkívül egységes gárdáról van szó, aki bárkit meglephet. Tavaly könnyedén nyert a Paksi 3:0 -ra, most biztos nem fogják ilyen könnyen bezsebelni a 3 pontot. Kemény összecsapásra lehet számítani.

FöldturkÁszok - Kiábrándítók derbi különösen érdekesnek ígérkezik tekintve, hogy a hazaiak eddig 100% -os teljesítménnyel +10 -es gólátlaggal vezetik a táblázatot. Valószínűleg idény elején még senki sem fogadott volna arra nagy tételben, hogy az Ászok ilyen jó rajtot vesz. A Kiábrándítók megtörnék ezt a lendületet illetve saját maguknak elindítanák a "lejtőn" felfelé tekintve, hogy az első meccset elbukták, fontos tehát számukra minél hamarabb elkezdni a szorgos pontgyűjtést. Látványos játékra van kilátás!
A sort a BKV Hátra - CSTB mérkőzés zárja. Érdekesség, hogy a BKV egy törzstagja játszik a csirkéknél (többek között ezen oknál fogva nem akartak tavaly feljutni az A ligába a közlekedésiek), így külön pikantériája lesz a meccsnek. A regnáló bajnok eddig jól veszi az akadályokat, kérdés tudja-e tartani jó formáját. Ez esetben ugyanis nem okozhat gondot nekik a BKV legyőzése.

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

Számolgassunk 2012/05/07, 21:07
Folytatódik a ringlispíl? 2011/04/03, 19:19
3. forduló a legősibb párharccal 2011/03/29, 08:22

A cikkek legfrissebjei:

Megfőztük a Halászlét! 2012/05/20, 17:31
A győzelem útján 2012/05/13, 23:52
Számolgassunk 2012/05/07, 21:07

Még nem kommentelték ezt a cikket. Legyél te az első!

Komment beírásához jelentkezz be!

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Tabella

MGkP
1 NSZK 10 16 24
2 Torpedó Vodka 10 14 23
3 Kiábrándítók 10 -2 18
4 Moloko 10 10 18
5 Armada 10 17 17
6 CSTB 10 7 16
7 QPAC 10 -6 16
8 Paksi Halászlé 10 -6 13
9 Reneszánsz Zrt 10 2 11
10 FöldturkÁszok 10 -18 9
11 22 STEPS 10 -16 7
12 Palota FC 10 -18 3
arrow

Góllövőlista

7
Peti

6
BZsolti
NDávid

4
Jani

2
Szabi

1
Tampi
Zubi
Zozó

arrow
powerd by rendes