csík csík
nyíl

ELTE Kupa: Lehetett volna jobb is, rosszabb is

2010/04/13, 09:21


A várakozásoknak megfelelően mindhárom A ligás csapat bejutott az ELTE Kupa elődöntőjébe, ám a Boka Juniors, mint egyetlen B ligás csapat játszotta a döntőt a CSTB -vel.

Izgalmas és színvonalas meccseket láthatott a nagyérdemű, ahol mi végül a 3. helyet szereztük meg. Többre számítottunk ám az első meccsen látottak alapján ez is jó eredmény.
Összességében 5 meccsből kettőn pocsékul háromon elfogadhatóan játszottunk, ami nem annyira rossz. A lényeg persze, hogy ismét nosztalgiázhattunk: BEAC, Büfé kell ennél több? :-)

A döntőben, ahogy az várható volt, végül a CSTB nagyon magabiztosan nyert, gratulálunk nekik a Kupaaranyhoz, de a többi csapatnak (és a 3. játéknap bírójának is) kijár a dicséret a sportszerű, kulturált és színvonalas játékért!


Boka Juniors - Kiábrándítók: Elég tartalékosan álltak fel a Kiábrándítók erre a fontos meccsre, papíron nekik könnyebb dolguk volt, mint a másik ág két résztvevőjének, viszont az aktuális játékoskeret (és főleg az állapotuk) óvatosságra inthette a Kiábrándítók fanatikusait. Márk - EGergő, Zozó - Zubi, Balázs volt a kezdő, a cserék között meg csak Szilveszter volt felfedezhető. Igaz a másik oldalon is csak egy cserével érkezett a Boka.
Tragikusan kezdődött a meccs a vendégek számára, már az első percben hátrányba kerültek: EGergő utolsó emberként veszítette el a labdát (ráadásul nagyot is esett, ami betonon nem éppen a legkellemesebb), az ajándék labdával meglóduló Juniors csatár pedig kiszorított helyzetből el tudta lőni Márk mellett a rövidre (!!) a labdát! 1:0!
Tragikusan folytatódott is a meccs a fehérmezesek részéről: második percben egy jobb oldali támadást követően csatáruk elvitte Zozó mellett a labdát, és majd' 0 szögből begurította a hosszúba... 2:0!
Olcsón megszerezte tehát a vezetést a Boka, a Kiábrándítók meg lassan éledeztek is, de a fásultság, és a korán bekapott két könnyű gól rányomta a bélyegét a játékukra. Szépen lassan aztán kezdték átvenni a játék irányítását, s meg is lett a szépítés, ám a spori érvénytelenítette a találatot (amúgy remekül vezette az összes meccset a bíró, ezt az egyet viszont máig sem értjük mért fújta vissza...).
S ha gól nincs az egyik oldalon, akkor jön a másik oldalon: egy (!!) Boka csatár kevergetett három (!!!) Kiábrándítók védő között, majd a lábak alatt, mellett elgurította a labdát, s az bevánszorgott a hálóba... 3:0!!
A Bokának szinte minden összejött, míg a Kiábrándítóknak semmi: 4 ízben is egy az egyben állt szembe csatáruk az ellen kapusával, ám mind a 4 helyzet kimaradt.
Ettől függetlenül benne volt a játék képében, hogy megfordulhat a meccs, de azt a bizonyos első gólt csak nagyon későn tudták bevinni a Kiábrándítók (Balázs szép lövése akadt be a hosszúba), s a végén már teljesen kitámadtak, aminek az eredménye egy utolsó másodpercben bekapott gól volt, így egy csúnya 1:4 -el kaptak ki az elődöntőben, ami a játék képe alapján túlzó. Mindenképp dicséretet érdemelnek azonban a Bokások, hisz könyörtelenül kihasználták az ellen hibáit. 4:1

BKV Hátra - CSTB: Két nagyon harcias csapat találkozott egymással a másik ágon, ahol talán a CSTB volt az esélyesebb. Kemény küzdelmet hozott a meccs, és remek játékot. Bár a vezetést a Csirkék szerezték meg, s úgy tűnt könnyen beviszik a többit is, a második találat csak nem akart megszületni, míg végül a BKV Hátra egy remek egyéni teljesítmények köszönhetően (csatáruk szépen fordult le védőjéről, majd okosan lőtte ki a hosszút)! 1:1!
Ezek után mindkét oldalon megvolt a lehetőség a vezető találat megszerzésére, talán a CSTB állt közelebb ehhez, de sokáig nem zörrent meg egyik oldalon sem a háló.
Végül, jó CSTB szokás szerint, egy kontra után csak megszerezte a vezetést ismét a vendég alakulat, s még lefújás előtt meg is duplázták előnyüket, egyben eldöntötték a továbbjutás sorsát! 1:3

Kiábrándítók - BKV Hátra: Két csalódott csapat csatája (micsoda alliteráció :-)) következett a bronzmeccsen, a kérdés az volt, melyikőjük fejezi be jobb szájízzel a Kupát. A Kiábrándítók meccs előtt majdhogynem feltett kezekkel léptek pályára (ezúttal Balázs volt a csere), aztán a kezdő sípszó után valahogy mégis összekapták magukat, szinte első perctől kezdve nagyon koncentrált játékot mutattak be a szintén tartalékosan felálló BKV ellen.
Az első gól aztán olyan volt, ami könnyen elvehette volna a hazaiak kedvét: egy nem túl acélos lövés Márk lábai között jutott a hálóba! 0:1!
Nem sokkal később azonban jött az egyenlítés, ami szintén elég demoralizáló lehetett, ezúttal viszont a rózsaszín mezes alakulatnak: Zozó szögletből gyönyörűen ívelt Zubi kobakjára, s a nem éppen fejeseiről elhíresült Zubi, pontos fejest küldött a kapura, sok erő azonban nem volt benne, mégis a BKV kapusa beügyetlenkedte azt a hálóba! 1:1!
Ez visszahozta a meccsbe a Kiábrándítókat, akik nagyon szervezett védekezést mutattak be, és jól kontráztak. A vezető találatot még az első félidőben sikerült megszerezni: egy szabadrúgást Zozó végzett el, s a kissé szétnyíló sorfal lábai között, alatt a hosszú sarokba bombázott! 2:1!
Az első játékrészben sok momentuma nem volt a vendégeknek, nem úgy a másodikban! Bár a Kiábrándítók remekül védekeztek több távoli bombát is kellett Márknak hatástalanítani, egy ízben pedig szép kontra után védett hatalmas bravúrral! A Kiábrándítók előtt több helyzet is adódott (szintén főleg kontrákból), de ezeket mind kihagyták, egészen az meccs hajrájáig, ekkor EGergő tette le sarokkal Zozó elé a labdát, aki a változatosság kedvéért ezúttal ziccerben nem hibázott! 3:1! Nagyon szép találat volt!
Sok ideje már nem volt a BKV csapatának a fordításra, így végül a Kiábrándítók fejezhették be kevésbé csalódottan a tornát. 3:1

CSTB - Boka Juniors: Toronymagas esélyese volt a meccsnek az A ligás alakulat, a Boka Juniors csak végig koncentrált játékkal lehetett keresnivalójuk a meccsen. Végül az előzetes várakozás szerint CSTB siker született, ám sokkal könnyebb, mint amire lehetett számítani (bár ez is benne volt a pakliban), így az ELTE Kupa történetének legnagyobb arányú döntőbeli győzelmével megérdemelten nyerte meg első alkalommal a Kupát a CSTB csapata! 8:2

Összefoglalva, színvonalasra sikeredett a Kupa, s ha a csoportmeccseken még hagyott némi kívánnivalót maga után a bírói ténykedés, a továbbiakban már színvonalas volt. Az erős mezőnynek köszönhetően jó meccseket is láthattak a kilátogató szurkolók, s a kisebb-nagyobb meglepetések sem maradtak el.
Fél év múlva ismét találkozunk itt az ELTE Kupán!

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

5-0 a nyári hőségben 2015/07/12, 20:43
Bajnokcsapat! Bajnokcsapat! 2014/06/06, 07:20
Listavezetőként a célegyenesben 2014/05/28, 22:22

A cikkek legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

Még nem kommentelték ezt a cikket. Legyél te az első!

Komment beírásához jelentkezz be!

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Regisztráció
Jelszó emlékeztető

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2021, 15:49

Fórum hozzászólások

22/11/2022, 19:04
27/6/2021, 17:24
23/6/2021, 23:53

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes