csík csík
nyíl

Túl a nehezén

2011/11/20, 17:21


Győzelem egy remek meccsen, nagyon szimpatikus ellenféllel szemben. Túl vagyunk a nehezebb csapatokon, most már csak két - papíron könnyebb - mérkőzés vár ránk, talán nem túlzás kijelenteni, hogy ezt már csak mi ronthatjuk el!

Parádés gólokat lőttünk, jó volt az összjáték, Zsolti is bemutatta, menetrend szerinti bravúrját, csak a két buta hiba miatt bekapott gól, és a végén elszórakozott létszámfölényes szituációk rondítanak az összképen, de most ez is bőven belefért.


Kiábrándítók - Légszomj 5:2 (Gól: Peti 3, Tóbi 1, Szabi 1)

A szokásosnál kevesebb, 2 cserével léptek pályára a Kiábrándítók a Légszomj ellen. Nagy volt a tét mindkét oldalon, hisz ha a vendégek nyernek, komoly esélyük lehet még a feljutásra, ellenben ha kikapnak, már szinte biztos, hogy nem. Majdnem ez igaz a hazaiakra, azzal a különbséggel, hogy egy esetleges vereség ellenére is komoly esélyük van az első háromba kerülésre, győzelem esetén szinte nyeregben érezhetik magukat. Csak szinte, mivel, bár papíron két könnyebb meccs vár rájuk egy botlás is elég lehet a feljutás elbukásához.

Lényeg a lényeg, hogy izgalmas meccsre lehetett számítani.
A hazaiak a Zsolti - NDávid, Tampi - Szabi, Peti kezdővel léptek pályára, Tóbi és HDávid a cserék közt várt bevetésre. Az első percekben a Légszomj csapata járatta a labdát, de hamar átvette a kezdeményezést a hazai gárda csapat (manapság vigyázni kell milyen szavakat használ az ember...). Hamar meg is született a vezető találat: Peti szélről nem hibázott - nem is szokása! 1:0!
Továbbra is lendületben maradtak a Kiábrándítók, de egy védelmi hibát kihasználva, könyörtelenül bűntett a Légszomj, Szabi adta el a labdát utolsó emberként, az ellenfél csatára lecsapott rá, és Zsolti fölött, mellett kapuba lőtte a játékszert! 1:1!

Nem sokkal később jött a haimatia (más néven bafa) *: Kiábrándítók jöttek szöglettel, de eladták, hátul meg nem maradt senki, egy gyors kontra után meg már a Légszomjnál volt az előny! 1:2!
Nem zuhantak össze a Kiábrándítók, nem is lett kapkodós a játékuk, de nem sikerült gólt szerezniük, pedig több lehetőségük is akadt, többször zavarba hozták az ellen védelmét, de a kapus mindig résen volt.
Végül egy csodás jelenet, hozta meg a következő találatot, NDávid majd' egész pályáról ívelte Szabihoz a labdát, aki meg se várta, hogy lepattanjon a labdát egyből a jobb felső ficakba lőtt! 2:2! Gyönyörű jelenet volt!

Ezzel véget is ért az első játékrész, izgalmas, jó meccset láthatott a nagyérdemű.

A második játékrészt egy nagy Légszomj helyzet vezette be, Zsolti hihetetlen bravúrral védte a megpattanó labdát!
Nem sokkal később Peti révén ismét a Kiábrándítóknál volt az előny! Egy felívelt labdát, fordulásból, nagy erővel zúdított a kapuba!! 3:2!! Gyönyörű találat volt ez is!
Egy jó 5 perc után tovább növelte előnyét a hazai együttes, a kitámadó vendégektől elcsent labdával ugratták ki HDávidot, aki önzetlenül a középen érkező Tóbihoz játszott, neki már nem volt nehéz pár méterről az üres kapuba továbbítania! 4:2!

Időt kértek a vendégek, megpróbálták a kapust lehozva megfordítani a meccset, de a Kiábrándítók okosan betömörülve állták a sarat Tampi és NDávid vezényletével, a pár adódó helyzetet meg vagy Zsolti védte, vagy a lövés elkerülte a kaput.
Ellenben minden egyes megszerzett labdából gólhelyzetet alakítottak ki a hazaiak, de ezek közül csak egyet sikerült értékesíteni Peti révén, az elszórakozottakról most ne essék szó (valójában a cikk íróját megfenyegették a meccs végén, hogy arról feledkezzen meg, különben... De ez a sztori már egy másik történet, elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor.**)

Így 5:2 -es végeredmény született egy nagyon sportszerű és jó mérkőzésen, ezzel a Kiábrándítók nagy lépést tettek az A liga felé!

Ez a magyar feketeleves szónak a Pallas Nagylexikonbeli bejegyzése.
Vajon honnan származik ez az idézet? Az első helyes megfejtő között egy fél almát sorsolunk ki, megfejtéseket ide kommentbe lehet beírni.

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

5-0 a nyári hőségben 2015/07/12, 20:43
Bajnokcsapat! Bajnokcsapat! 2014/06/06, 07:20
Listavezetőként a célegyenesben 2014/05/28, 22:22

A cikkek legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

Még nem kommentelték ezt a cikket. Legyél te az első!

Komment beírásához jelentkezz be!

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Regisztráció
Jelszó emlékeztető

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2021, 15:49

Fórum hozzászólások

22/11/2022, 19:04
27/6/2021, 17:24
23/6/2021, 23:53

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes