csík csík
nyíl

Első osztályban a helyzet változatlan

2012/04/08, 12:49


Lement 4 forduló a bajnokságból, bizonyos következtetéseket le lehet már vonni, bizonyosakat meg nem, megint másokat meg felesleges. Mustráljuk a csapatokat (húsvét idején illuminált állapotban levő egyének itt most könnyen csajokat olvashatnak, de biztosítunk mindenkit, hogy csapatokat akartuk írni. És írtunk is), mennyi az annyi.
Górcső.


Tavalyi záráskor az első 7 helyezett csapat egy kivételével ugyan úgy az első 7 hely valamelyikét foglalja el. Ez az egy kivétel a Reneszánsz Zrt, akinek a helyét most - nagy boldogság - a Kiábrándítók foglalják el.
Úgy néz ki, a Reneszánsz Zrtnek pünkösdi királysága volt, feljutásuk (fél)évében (2011/1), majdnem meghódították az A ligát, 2. helyezett lett a csapat, csak a Torpedó gyűjtött náluk több pontot, kettővel. Rákövetkező idényben, már csak középmezőny, jelenleg utolsó helyen szerénykednek, igaz 4 forduló után megvolt már az Armada, Paksi, Torpedó trió (1 pontot sikerült összeszedni), a QPAC elleni vereség, fájó pont. Kis különbségű vereségeket szenvedtek, így adott lehet még a tavalyi szint elérése, épp a Kiábrándítók ellen kezdhetik meg a felzárkózást (reméljük nem).

Kicsit hosszabb volt a regnálása a FöldturkÁszok csapatának. Feljutottak, aztán két idényben 3. majd utána 4. helyezés, tavaly azonban kiestek, érthetetlen zuhanás. A BKV Hátra visszalépésének következtében ismét az első osztályban próbálnak szerencsét, eddig kevés sikerrel. Mindössze a Kiábrándítókat sikerült megverniük, egy szoros meccsen. E mellett viszont a CSTB, Pakis, NSZK csapatától kaptak ki. Az már biztos, hogy az élmezőnyben nem fognak végezni. Soros ellenfelükkel sem lesz könnyebb a dolguk, a Moloko csapata vár rájuk.

22 STEPS az abszolút újonc, sokáig nem sok vizet zavart, hogy aztán a 4. fordulóban bombameglepetésre, elpáholják a CSTB -t! Ettől függetlenül a 8-12 hely valamelyikét jósoljuk nekik. A kemény, brusztolós stílusuknak köszönhetően azonban okozhatnak kellemetlen perceket ellenfeleiknek.

Mára már stabil középcsapatnak számít a Palota FC az A ligában, s ezt most is érvényesíthetik, bár 4 meccs alatt csak 3 pontot tudtak szerezni, de a CSTB, Paksi elleni vereség benne volt a pakliban. A Kiábrándítók elleni már fájóbb, de ezt könnyen feledtethetik szurkolóikkal, igaz valószínűleg nem a következő két fordulóban, előbb a Torpedó, majd  az NSZK vár rájuk.

Második idényét tölti a QPAC a legjobbak között. Nem túl jó előjel erre az idényre nézve, hogy két nagy pofonba szaladtak bele mindjárt az elején (ebben az idényben eddig alapjáraton nem nagyon jellemző a 4 vagy annál nagyobb különbségű vereség az első osztályban, ők az első két meccsen 4-14 -es gólarányt produkáltak), utána viszont meglepetésre pontot csentek a Torpedótól, majd a Reneszánsz ellen arattak fontos győzelmet. Rapszodikus teljesítményük alapján nehéz lenne prediktálni bármit is, legközelebb a Paksi vár rájuk, majd a 22 STEPS, talán ez utóbbi lesz majd mérvadó.

Úgy néz ki az utóbbi két idény formáját hozza most is a CSTB, két vereséget máris összeszedtek, ráadásul úgy, hogy még nem játszottak rangadót! A nyitófordulóban mindjárt meglepetésre kikaptak a Kiábrándítóktól, majd legutóbbi fordulóban a 22 STEPS -től. Mindazonáltal téves következtetés lenne leírni őket, de dobogóra valószínűleg nem érnek majd oda.

Nem szerepelnek rosszul a Kiábrándítók, az előzetesen elvárt 6 pontot sikerült teljesíteniük, a CSTB ellen megszerzett 3 ponttal kompenzálták az 'Ászok ellen elhullajtott 3 -at. Ha a következő fordulóban nyernek a Reneszánsz ellen, lehet keresnivalójuk a 4-7. hely környékén. Idén mindenesetre talán nem a kiesés ellen kell majd küzdeniük.

A Moloko tavaly nagy drámában vesztették el végül az aranyérmet, így ugyanúgy bronz lett a jutalmuk, mint azelőtt. Most mindenesetre nehezebb a helyzetük, ugyanis eddig két rangadót is vesztettek, előbb az NSZK, majd az Armada ellen, igaz mindkét esetben csak egy góllal kaptak ki. Valószínűleg az 'Ászok ellen könnyen begyűjtik a 3 pontot, utána viszont vár rájuk a Paksi, ha azt is bukják, idén búcsút inthetnek a dobogónak.

Várakozásoknak megfelelően szerepel az Armada, eddig csak egy hősiesen küzdő Torpedónak sikerült őket legyőzni mindjárt az első fordulóban. Utána aztán összeszedték magukat, és elpáholták a QPAC -ot (idén eddig a legnagyobb különbségű győzelmet aratva). A Reneszánsz ellen elhullajtott 2 pont még nagyon hiányozhat a végelszámolásnál.

Az NSZK szerencsésen vette eddig az akadályokat, a 4. fordulóban azonban torkukon akadt a Vodka. Most mindenesetre kiléphetnek saját árnyékukból, és megszerezhetik eddigi legjobb helyezésüket az A ligában. Ehhez mindjárt lesz a CSTB -nek egy két szava, de ha azt az akadályt veszik, méltán reménykedhetnek.

"Öreg róka, nem vén róka" tartja az ősi kirgisztán mondás. Teljes mértékben igaz ez a Torpedó Vodkára, akik már megint jók. Ha kell nyernek, egy-két pontot elhullajtanak ugyan, néha nehezen szerzik a 3 pontot, de továbbra is stabilak. Meglepődnénk, ha 2. nál rosszabb helyezést érnének el.

Utoljára marad a Paksi Halászlé. Jelenleg ők az egyetlen 100% -os csapat az első osztályban, legtöbb rúgott góllal. De! Még nem játszottak rangadót, és, jó/rossz szokásukhoz híven, a végén úgyis elbukják az aranyat.

Címkék:

A liga Moloko CSTB FöldturkÁszok NSZK Palota FC visszatekintő Paksi Halászlé Torpedó Vodka Armada

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

Miért is, meg hogyan, meg minek? Avagy ismét pattog a labda az A ligában! 2012/09/16, 22:01
Féltávon túl 2011/04/28, 00:40
Beragadt a Torpedó, veszélyzónában a Halászlé! 2011/03/27, 20:28

A cikkek legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

Komment beírásához jelentkezz be!

admin
2012-04-09 07:43:25
Összes komment: 137
válasz erre

1

Kicsit stilizáltam, illetve egy két hibát javítottam a cikkben.

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Regisztráció
Jelszó emlékeztető

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2021, 15:49

Fórum hozzászólások

22/11/2022, 19:04
27/6/2021, 17:24
23/6/2021, 23:53

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes