csík csík
nyíl

Két kör után megmondjuk a tutit!

2021/06/20, 16:32


EB 2020 zászlók Tudom azt ígértem, hogy nem fogok minden kör után írni, és ez (valószínű) igaz is, most is csak véletlen az egész. Meg nem is írok, gépelek.
A második kör után már minden csapat lejátszott két meccset, és már csak egy meccse van hátra a csoportban (fantasztikus megállapítások!), továbbjutni már 3 csapatnak sikerült, kiesni egynek. Gólt eddig két csapat nem szerzett és három nem kapott.

Mit is jelentenek ezek? Valószínű semmi érdemlegeset, de el lehet rajtuk csámcsogni. Nézzük, hogyan jön ki ezekből a tuti!


A csoport
Eddig az Olaszok nagy ügyel-bajjal 3:0-ra verték a két eddigi ellenfelüket (meg is van az egyik csapat, aki még gólt sem kapott!). Így eddig 6 ponttal állnak a csoport élén. Valljuk be, azért lehetne több is, kicsit meggyőzőbb játékkal. De ez van a catenaccio az nem egy dél-olasz süteményféleség. És mikor azt gondolnánk, hogy Walest is megeszik reggelire (délután 6-kor) 3:0-ra, a miheztartás végett, azért vessünk egy pillantást az ágrajzra (a mire is?? Á, ne törődj vele, csak hagyd ki a nehezen érthető részeket). Ha csoportgyőztesként mennek tovább, akkor Ukrajna/Ausztria párosból kapnak ellenfelet. Ez eddig sima ügy. De utána nagy valószínűséggel Belgium (hacsak nem kapnak ki a finnektől, amire adnék egy hangyafalásnyi esélyt azért) és igen nagy eséllyel a mi csoportunk 3. helyezettje jönne (ezt most tényleg hagyjuk hogy, elég az hozzá, amit a címben írtam :-P). Sőt utána könnyen lehet, hogy a Franciákok!!
Ellenben ha csak másodikok lesznek, akkor előbb játszanak az Orosz/Finn valamelyikével, utána a Holland és.. ööö.. szóval elkerülik a Franciákat a Belgákat és valószínűleg a mi csoportunkból a másodikkal csak az elődöntőben találkoznának.
Értitek nem?
Szóval sima 3:0-lesz az olaszoknak... És annyira jó lenne egy x vagy 2 a Svájc-Török meccsen (amúgy is testvér csapat, a Némettel egyetemben), de ezt majd később! Itt Olasz, Wales továbbjutó párost várok (és a walesi bárdok meg jól kiesnek utána egyből, vagy azután, vagy később, de 4 meccs után tuti!!)

Na, innen látjátok mennyire egyszerű is ez szóval csak dióhéjban a többiről. De higgyétek el, mind ennyire megalapozott! Nem kamu!

B csoport
Belgák verik a finneket (vagy sem, ha az olaszok nyerik az A csoportot, akkor lehet inkább jól kikapnak), mert nem akarnak a könnyebb alsó ágra kerülni. Kemények, mint Tarzan sarka! A ruszki medvéken meg nem segít a vodka, kikapnak a dán legényektől, akik már csak Eriksen miatt sem zárhatnak 0 ponttal! Akik ezzel még simán tovább is mehetnek harmadikként. Így tehát egy Belga, Finn, Dán, Orosz végeredmény lesz, a 3 utolsónak 3 pontjával, mint a 3 királyfi/szegénylegény/öregbanya stb.

C csoport
Ha innen Hollandia nem jut tovább elsőként, akkor fejen ugrálva fogok végigmenni a nagykörúton egy 50 kilós krumplis zsákkal (láttatok már 50 kilós zsákot? És ha még raknak bele krumplit is?!) a hónom alatt dekázva!! A csoport második meg Ukrajna lesz, jó kis döncit fognak tolni a sógorokkal, vagy jobb lenne, ha megvernék őket (bocs sógorkák...), majd mondom miért!
Hollandia (ha nem, mondom mikor lesz a performance), Ukrán, Síró Sógorok, Észak-Macedónia.

D csoport
Haha. A balfék Angolok... Hogy is volt az az idézet a gyalog galopp-ban (mire kiesnek, valószínű előbb, mint utóbb, becitálom. Hoppá, na nézd csak, hát nem megvan... A mindenit :-P https://www.youtube.com/watch?v=VCozLJbAPMQ) De még tovább mennek a csoportból, szerintem a Csehekkel játszanak egy unalmas x/2-t (na ez mi? Matekóra??!) Szóval itt lehetetlen megjósolni, de nagyot szólna, ha a Cseh vitéz előlépne a Toldiból és eltángálná az angol lovagot (hogy aztán a magyar meg elkalapálja őt?? Hmm... Még akár össze is jöhet). És sanszos a horvát siker is.
Kozel a kecske, öt órai tea, horvát tengerpart és Loch Ness ez lesz a vége
(Aki tudja az idézetet beírhatja kommentbe: "Ó anglia, ó azok az öt órai tea. Látlak-e még valaha!")

E csoport
Meglepetés lesz ez is. Ha nem is olyan nagy. A spanyoloknál kiszakad a gólzsák a szlovákok ellen, és most nem fognak a gól után sírni, mint '98-ban Bulgária elleni 6:1 végén. Szerintem a svédek is lehoznak egy jó kis 0:0-t a lengyel barátaink ellen, nagyon pöpecül védekeztek eddig és gyorsan és jól támadtak. Hmm. Akkor verik őket?
Svéd, Spanyol (ok, ez lehet fordítva), Szlovák, Lengyel. Erre tegyetek! Így a svédek kerülnek az alsó ágra, ami érdekes lesz, ha a D-ből meg a csehek...

F csoport
Ria-Ria!!! Mondtam én, hogy szerzünk pontot! A németek meg megint kapnak kettőt, mint Air Sanyitól pár éve!! Aztán mehetnek haza! Ja, bocs, otthon lesznek. Ok, akkor maradhatnak :-P Vagyis. A gallok eljáratják a sámsoni csárdást Ronaldoékkal (https://www.youtube.com/watch?v=89g3k8InqVc vagy netán ezt: https://www.youtube.com/watch?v=ctCvB7iciw8) így ők mennek haza! És tényleg, mert Pesten lesznek. Ha netán már a Franciákban sem lehetne bízni, akkor jön be a képbe, az amit fentebb emlegettem, hogyha lesz egy Svájc, Horvátország 2 pontokkal a csoportjuk harmadik helyén, akkor gyors fejszámolással kikövetkeztethető, hogy mire mennek a mi 4 pontunkkal szemben.
Mi meg aztán játszunk a Cseh vitézzel!! És a fent idézett Toldi óta tudjuk a végeredményt! Utána ütjük a svéd vikingeket, aztán a hollandusokat, a döntőben meg már mindegy ki jön szembe, nem?
Franciaország, Magyarország, Németország, Portugália. Ez a realitás, most mit csináljak? Hülyeségeket nem írhatok!

Na, és aki idáig elolvasta, az megérdemel egy komoly kérdést (végre már!). Mi a véleményetek a 24 csapatos EB-ről? Ugye két érv szokott leginkább elhangozni:
1.) Felhígult a mezőny nem nagy kunszt kijutni. - Igaz - igaz, de ezt meséljék el 4 éve a hollandoknak, görögöknek, norvégoknak, szerbeknek, most meg a norvégok, görögök, szerbek, izlandiak, szlovénok, írek nem biztos, hogy egyetértenének vele.
2.) Felhígult a mezőny, gyengébb meccsek lesznek. - Hmm. Eddig szerintem a leggyengébb meccseket Anglia produkálta, az egyik legjobb meg a Skót - Cseh volt.
És még azt is hozzátenném, hogy egy körrel a vége előtt, csak egy csapat búcsúzott tutira, a többiek még mind reménykedhetnek! De én csak egy egyszerű focikedvelő kókler vagyok, mondjátok meg inkább Ti!

Oh, és aki még idáig is elolvasta, annak egy tényleg tuti tipp! Tippelés után, nyomd meg a Mehet gombot, hogy elmentse a tippedet. Hidd el, nem mindenkinek sikerül ;-)

Jaaaa és, hogy jött ki a bevezetőben említettekből a tuti tipp? Sehogy...

Címkék:

esélylatolgatás tippmix EB 2020

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

A cikkek legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

Komment beírásához jelentkezz be!

admin
2021-06-21 23:24:17
Összes komment: 137
válasz erre

2

Léda írta:
#1

"Az idézet megfejtése: Lúdas Matyi hangjáték  smile"

Így is vagyon!  smile

Léda
2021-06-20 21:18:23
Összes komment: 1
válasz erre

1

Az idézet megfejtése: Lúdas Matyi hangjáték  smile

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Regisztráció
Jelszó emlékeztető

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2021, 15:49

Fórum hozzászólások

22/11/2022, 19:04
27/6/2021, 17:24
23/6/2021, 23:53

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes