csík csík
nyíl

Gólzápor

2014/05/08, 23:46


Utoljára kb a Szultánék ellen nyertünk ennyivel a KCSSK -ban. Ha valaki emlékszik még azokra az időkre :-)
Pedig egész technikás volt az ellen, csak védekezésre nem fordítottak túl sok energiát. No meg Feri a szemüket is kivédte ;-)


GVAM United - Kiábrándítók : 1:15 (Gól.: Bálint 4, Peti 3, Milán 2, Krisztián 2, Zoli 2, Kopa 1, Tampi 1)

Ellentétes előjelekkel kezdtek neki a csapatok a mérkőzésnek, a GVAM United egy ember híján volt egy kezdővel, míg a Kiábrándítók egy ember ráadással voltak két sorral...
A vendégek sportszerűen 3+1 el kezdték a meccset, és így volt 3 soruk.

Feri, Balázs, Bálint, Kopa, Krisztián, Milán, Tampi, Peti, Zoli, Zozó alkotta a vendégek csapatát, akik már az első 3 percben 2 gólos előnyre tettek szert.
Gyakorlatilag az egész meccsen a Kiábrándítók gyors, rohanós, sokpasszos játékot játszottak, sok labdát szerezve és végletekig kijátszva az akciókat, míg a GVAM az összes energiáját a támadásokra összpontosította, és meg kell mondani egész szépen tették, vették a labdát.
Az már más kérdés, hogy szuflával nem bírták annyira, no meg Feri mindent fogott... Még az első félidőben annyira sok bravúrt nem kellett bemutatni, távoli próbálkozásokat rendre blokkolta, de a fordulás után (0:7 -el történt mindez), több egy az egybenit megfogott.
A végén kapitulált egyszer, de megbocsátható mert egy gyönyörű egyéni megmozdulásból szépített a hazai csapat.

Bár az első félidő végén kiegészült a GVAM, az erejükből nem futotta védekezésre, és még mikor futotta is volna sem tette nagyon, így megérdemelt Kiábrándítók győzelem született a ligaelső és ligautolsó párharcán.

Pár szóban a többi meccsről:

A Bad Boys 3:1 -re kikapott a Haj-csatok -tól (a spori szerint "Hála a jó égnek, hogy vége lett annak a meccsnek", maradjunk annyiban, hogy nem zárta a szívébe a Haj-csatok csapatát :-P), így komoly lépéshátrányba került a bajnoki győzelemért folytatott versenyfutásban. Royal Flesh meg konkrétan kiszállt, úgy tűnik nem heverték ki a két héttel ezelőtti Majom-pofont, most a KIFU győzte le őket 4:2 arányban.
Ellenben a két győztes csapat továbbra is csak 3 ponttal van lemaradva az első két helyezettől. Ők még játszanak egymás ellen, a KIFU még a Kiábrándítókkal is.
Ugyanis nyert a Blitzkreig Bop is megint csak szűkösen (2:1 az Asszertív ellen), de ezért is 3 pontot adnak. Jövő héten így jöhet a rangadó a két éllovas csapat között!
Az OSB Unitednek meg nem sikerült kihasználni a másik United a GVAM botlását, nem tudtak nyerni a Titánok ellen (5:2), akik így egy győzelemre kerültek a biztos bentmaradástól.
Jövő héten folytatjuk!

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

5-0 a nyári hőségben 2015/07/12, 20:43
Bajnokcsapat! Bajnokcsapat! 2014/06/06, 07:20
Listavezetőként a célegyenesben 2014/05/28, 22:22

A cikkek legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

Komment beírásához jelentkezz be!

admin
2014-05-08 23:47:30
Összes komment: 137
válasz erre

1

A góllövőkért nem vállalok felelősséget  smile
Reklamációkat elfogadok  smile

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Regisztráció
Jelszó emlékeztető

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2021, 15:49

Fórum hozzászólások

22/11/2022, 19:04
27/6/2021, 17:24
23/6/2021, 23:53

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes