csík csík
nyíl

VB 2010 - Csoportkör finálé

2010/06/22, 16:25


VB 2010 logó
Célegyenesbe érkeztek a csoportküzdelmek, s már csak egy mindent eldöntő forduló van hátra a VB csoportmeccsekből.
Több érdekes eredmény is született, s még nagyágyúk is buktak (bukhatnak). A TippMixben érdekelteket érzékenyen érintheti, ha esetleg választott csapatuk is elvérzik ebben a körben.

Jöjjön tehát most egy gyors helyzetjelentés a csoportokról!


A csoport:
Csak kis meglepetés történt ebben a csoportban, mert bár még bármelyik csapat továbbjuthat a VB kezdetekor pont azt a két együttest vártuk az első két helyre, akik nagy valószínűséggel elvéreznek. Uruguay és az El Tri is nagyon erős, mégis meglepetés, hogy a házigazda Dél-Afrikának és a 2006 -os VB döntős nagyon erős kerettel rendelkező Franciáknak van a legnagyobb sanszuk a kiesésre. Az utolsó körben ha Uruguay leikszel Mexikóval, akkor mindketten továbbmennek, igen ám, de az Uruk az első helyen, ami azt jelenti, hogy szinte biztosan elkerülik az Argentinokat (egyenlőre). Velük Mexikó sem játszana szívesen, így biztos nem lesz békés döntetlen a meccs.
A Bafana Bafanának és a Les Blues nak csak nagyarányú győzelem jelentheti a továbbjutást, ám főleg a Kékek háza táján nagy a káosz (Anelka hazaküldése, Gourcuff kiakadása és Evra összetűzése az erőnléti edzővel sem vet túl jó fényt a Franciákra), ráadásul ők még gólt sem lőttek, csak úgy mint 2002 -ben...

B csoport
Argentína magabiztosan menetel, s nem valószínű, hogy az utolsó fordulóban a Görögök megnehezítenék a dolgukat. Még itt is minden csapatnak reális esélye lehet a továbbjutásra, de talán a Görögöknek a legkevesebb lévén az albicelestével találkoznak, s eddig nem sokat mutattak. Sőt, ha a közel 70 percet emberhátrányban játszó Nigéria az utolsó pillanatokban belövi ellenük a 200% -os ziccert, akkor már gyakorlatilag csomagolhatnának (mondjuk mindettől függetlenül is...) Nigéria pedig nagyon átkozhatja azt a buta kiállítást a Görögök ellen, de egy Dél-Korea elleni kétgólos győzelem elég lehet nekik.

C csoport
Nagy meglepetésre az Angolok csak egy döntetlenre voltak jók Algéria ellen, eddig nagyon gyengén muzsikálnak, így az utolsó körben mindenképpen nyerniük kell Szlovénia ellen. Ez persze nem lehetetlen feladat, de nem az Algírok ellen mutatott játékkal... Viszont a Szlovénoknak is meleg lehet a pite, bár közel álltak már a továbbjutáshoz, még mindig könnyen kieshetnek, ha kikapnak Angliától.
Ugyanis az USA -nak egyszerű a helyzete, csak legalább két góllal (vagy minimum 2:1 -re) meg kell verni Algériát. Azt az Algériát, aki még szintén továbbjuthat ha Szlovénia minimum döntetlent ér el és ők megverik az USA -t. Na azért ez nagy szenzáció lenne...

D csoport
Ghána óriási lehetőséget hagyott veszni, mikor több mint 60 perces emberelőnyét nem sikerült 3 pontra váltania a Kenguruk ellen, így a Szerbek ellen bukó Németek ellen kell legalább egy pontot szerezniük. Érdekesség, hogy az afrikai VB -n mindenki valami kiugrást várt az afrikai csapatoktól, ám egyedül Ghánának van számottevő esélye a továbbjutásra... 4 évvel ezelőtt is csak ők jutottak tovább a csoportból, igaz akkor nagyon "gyér" volt az afrikai felhozatal.
A Nationalelf így kemény feladat előtt áll, ráadásul Klose -ra sem számíthat... Szerbia és Ausztrália párharca is komoly téttel bír, mindkét csapat még könnyen továbbjuthat, de ehhez nyerniük kell (a szerbeknek elég lehet az x -is), az Ausztráloknak könnyű helyzetük van, ugyanis ellenfelük egy ajándék kezezést mindig megejt a büntetőterületen belül...

E csoport
Itt abból a szempontból tisztább a kép, hogy Kamerun már semmiféleképpen nem juthat tovább a csoportból, míg Hollandia biztos továbblépett (nagy valószínűséggel első helyen). Ennél azért többet vártunk a Szelídíthetetlen Oroszlánoktól, s tény, hogy Dánia ellen megmutatták a foguk fehérjét, ám (részben) pechjük volt, így első csapatként búcsúzhattak el a továbbjutás reményétől.
Dánia - Japán ki-ki meccset játszik tehát, eddig forma alapján a Dánoknak van nagyobb sanszuk, de a sanszot a Szamurájok ellen kell ténnyé váltani, ami nem lesz egyszerű.

F csoport
Óriási meglepetésre a Kiwik megtanultak repülni, nagyon szárnyalnak eddig, két meccsükön is 1:1 -es eredmény született (ráadásul egyik a világbajnok Olaszok ellen volt...), így joggal reménykedhetnek a továbblépésben. Tegyük hozzá, a VB szégyene lenne, ha Új-Zéland továbbjutna, s ezt ne vegyék sértésnek, de focijukból csak az ötlet és az építkezés hiányzik, rombolni azt tudnak...
Olaszország - Szlovákia lesz az utolsó körben, s az Olaszok mellett szól a nagy rutin, talán ők az esélyesebbek, de könnyen megismétlődhet az ami 2002 -ben, hogy az aktuális világbajnok kiesik a csoportkörben.
Paraguay közben páholyban érezheti magát, elég nekik a szokásos új-zélandi 1:1 is.

G csoport
Eredetileg halálcsoportnak lett kikiáltva, de már csak ketten vannak versenyben, s a portugálok Dél-Korea "szétszedésével" már biztosak lehetnek a legjobb 16 -ba jutással. Elefántcsontpartnak ugyanis csak az az egy esélye, ha a Portugálok kikapnak a már továbbjutott Braziloktól, ők pedig iszonyatosan kitömik Dél-Koreát... Nem egyszerű a feladat, annak tükrében sem, hogy talán az Elefántoknak van a legerősebb kerete az afrikai csapatok közül, mégis úgy néz ki búcsút intünk tőlük is.

F csoport
Az a különleges eset állhat fenn ebben a csoportban, hogy az utolsó forduló után három 6 pontos csapat lesz. Ezért is volt kissé érthetetlen, hogy egyik La Roja sem szedte szét aktuális ellenfelét, pedig mind Chile mind Spanyolország kitömhette volna Svájcot illetve Hondurast.
A Spanyolok mindenesetre elkövették azt a "bravúrt", hogy 2 gólt is szereztek egy meccsen ebben a csoportban, de lehet ez is kevés lesz. (S ha már a bravúroknál tartunk Svájc világrekordot állított fel Chile ellen, ugyanis a VB -k történetében most már övék a góltalansági rekord)
Mindenesetre mind a Spanyolok mind Chile atomfocit játszik, amit nagyon jó lenne még nézni a VB -n.

Olvass tovább:
VB 2010 - Lement az első kör
Apa, kezdődik!
VB 2010 Csoportkörkép - TippMixre hangolva
VB 2010 Esélylatolgató - a TippMix jegyében

Címkék:

VB 2010 csoport

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

Miért is, meg hogyan, meg minek? Avagy ismét pattog a labda az A ligában! 2012/09/16, 22:01
Első osztályban a helyzet változatlan 2012/04/08, 12:49
Féltávon túl 2011/04/28, 00:40

A cikkek legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

Még nem kommentelték ezt a cikket. Legyél te az első!

Komment beírásához jelentkezz be!

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Regisztráció
Jelszó emlékeztető

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2021, 15:49

Fórum hozzászólások

22/11/2022, 19:04
27/6/2021, 17:24
23/6/2021, 23:53

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes