csík csík
nyíl

Számolgassunk

2012/05/07, 21:07


Bentmaradunk vagy sem? Ha X megveri Y -t, és nem gyűjt több pontot, mint Z, ellenben maximum ikszel, vagy döntetlenezik, esetleg megosztozik a pontokon Zs -vel, akkor, ha V legalább 5 vagy 3 góllal nyer, netalán 4 vagy 2 -vel, és mivel W már bentmaradt, ezért 50%, hogy vagy nyer vagy nem A ellen, akkor a 15 pont elég lesz, hogy több legyen mint 14 (vagy 13, netalán 7), ami vagy elég vagy sem, de, ha 120% -ot nyújtunk B ellen, akkor 53.8%, hogy igen, és 23.2%, hogy nem, illetve 23% hogy talán.

És ha még a szerencse is mellénk áll!

Osztunk, szorzunk, gyököt vonunk.


Egy csapat már tuti nem végezhet előttünk, ez pedig nem más, mint a Palota FC, lévén most 9 ponttal többünk van, és az egymás ellenibe mi vagyunk a jobbak.
Mivel idénytől már csak két csapat esik ki, és mióta 12 csapatos az első osztály, még soha senki nem végzett a 10. helynél lejjebb 12 ponttal, sőt előtte se, így már tuti, hogy jövőre is az első ligában folytatjuk.

Itt vége is lehetne a posztnak. De azért mégsem.
Azt azért érdemes megjegyezni, hogy egy éve pont 12 ponttal estünk ki, de akkor még 3 csapat búcsúzott a legjobbaktól.

Most hagyjuk figyelmen kívül azt a 6 pontot, amit a következő 3 fordulóban minimum szerezni fogunk, és tételezzük fel, hogy több pontot már nem gyűjtünk.
A képlet azért elég egyszerű.

FöldturkÁszok: Tőlük sajnos kikaptunk, így az egymás ellenibe jobbak (egy kis fejszámolás kellett ehhez az állításhoz, de azért hamar megvolt), nekik így a következő 3 meccsen max 5 pontot engedélyezhetünk.
Torpedó Vodka, Reneszánsz Zrt, 22 STEPS. Ezek a soros ellenfelei. A Vodkát valószínűleg nem verik meg, így már csak 1 pontot kell veszíteniük. Könnyíti a helyzetünket, hogy két mögöttünk lévő csapattal is játszanak, így ott ha nyernek, akár az is jó lehet nekünk. Mindkét csapat erősebbnek tűnik, 70%

22 STEPS: Tőlük is kikaptunk. Bach... Nekik is szintén 6 pontjuk van, így a képlet ugyan az. Soros meccseik: Reneszánsz Zrt, Torpedó Vodka, FöldturkÁszok. Nézzenek oda, csak nem ugyan ott vagyunk, mint előbb ;-) Így már jobban érthető, hogy miért mondtam, nem olyan bonyolult ez a számítás. Vodka ellen nem mondanám olyan tutira a vereségüket, de látva a meccseiket, elég valószínűsíthető a Torpedó sikere. Utána egy Ászok elleni x lenne a legideálisabb :-) 50%

Reneszánsz Zrt: Őket vertük :-) Ők már 10 pontot szereztek, szóval nekik max kettőt szabad. Nos, ők nem a Vodkával játszanak az utolsó fordulóban! De nem lesz sokkal könnyebb ellenfelük, hisz a jelenleg ligaelső NSZK vár rájuk! 22 STEPS, FöldturkÁszok, NSZK, így néz ki a sorsolásuk. Azért valljuk be, kevés az esély, hogy csak 2 pontot szereznek, ellenben ha az NSZK -n kívül megverik bármely másik soros ellenfelüket, máris 100% -ra vehetjük, hogy az adott csapat nem fog megelőzni minket, lévén ők egymás ellen játszanak az utolsó körben! 10%

Összegezve: Csak akkor esünk ki, ha a 22 STEPS és az Ászok is megveri a Vodkát illetve a Reneszánsz Zrt -t, és a Reneszánsz megveri az NSZK -t. Illetve van még egy forgatókönyv, de annak elég kicsi az esélye, viszont bonyolult lenne leírni, elég annyi hozzá, hogy sok döntetlen kellene hozzá... (Így matek érettségi előtt talán nem is adok fel nehéz feladatot, ezt a matekolást meghagyom nektek ;-))

Elég nagy pech kellene tehát ahhoz, hogy kiessünk, szóval felszabadult jó játékot kérek mindenkitől :-)

És nem is kellett gyököt vonni!

Címkék:

FöldturkÁszok NSZK Palota FC Torpedó Vodka Reneszánsz Zrt 22 STEPS matekolás esélylatolgatás kiesés

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

Kezdődik! - 2013 tavaszi csapatmustra 2013/03/12, 07:03
Két kérdés mind fölött 2012/05/23, 00:56
Folytatódik a ringlispíl? 2011/04/03, 19:19

A cikkek legfrissebjei:

Most kezdődik csak igazán a VB 2018/06/29, 11:29
VB 2018 erősorrend 2018/06/14, 00:20
Tipszmix VB 2018 2018/06/12, 15:07

Komment beírásához jelentkezz be!

zogmund
2012-05-09 00:31:54
Összes komment: 439
válasz erre

2

dawids írta:
#1

"elég lett volna csak a bevezető, abból kiderül minden  smile egyébként meg matematikailag lehetünk még elsők is.."

Lehetünk  smile
De azért annak nagyobb az esélye, hogy kiesünk, bár szerencsére, ez elég kicsi.

Érdekes lesz a következő 3 forduló mind a dobogó, mind a kiesőzóna szempontjából!

dawids
2012-05-07 21:52:13
Összes komment: 73
válasz erre

1

elég lett volna csak a bevezető, abból kiderül minden  smile egyébként meg matematikailag lehetünk még elsők is..

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2016, 16:39

Fórum hozzászólások

20/6/2018, 17:59
19/6/2018, 08:43
18/6/2018, 09:58

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes