VB 2026 - szubjektív erősorrend
2026/06/14, 19:43
Elkezdődött a mundial, gőzerővel robognak a mérkőzések, én meg még csak most írom meg az erősorrendet. Ennyi csalást megengedet magamnak, ha már nem szoktam eltalálni az ilyen beharangozókkal a végős győztest.
Habár... 2010-ben a spanyolokat tettem a legesélyesebbre, végül meg is nyerték a tornát. 2012-ben szintén őket jelöltem az EB legfőbb esélyesének, ez is bejött. 2014-ben már bukó, ott a házigazda brazilok voltak a favoritok, aztán Spanyolország és csak utána jött a későbbi két döntős, Német és az Argentin válogatott.
2016-os EB-n a franciákat tettem az élre, ők ugyan döntőbe juottak, de ott kikaptak Portugáliától.
Mindjárt vége az önfényezésenk.
2018-ban a németekre adtam a voksot, akik tovább se jutottak a csoportból... A győztes franciákat harmadikként választottam az erősorrendbe, míg a döntős Horvát válogatottatt nem raktam az első tízbe.
2020-as EB-n (ami végül 21-ben lett megrendezve), a nagy Olasz szurkolói énem a futottak még kategóriába jelölte őket, a másik döntős Angliát a harmdaikra.
2022-es katari VB-n három csapatot jelöltem a legesélyesebbre, ebből kettő játszotta a döntőt, ezt mondhatjuk jó tippnek. Végül az eddigi utolsó nagy tornán a 2024-es EB-n, az első háromba jelöltem a későbbi két döntőst, a végső győztes spanyolokat 3-nak, Angliát meg elsőre.
Mindezt csak azért írom le, hogyha bárki tovább akarná olvasni, akkor a fentiek fényében tegye a leírtak alapján fel a fél vagyonát a VB végső győztesére. Vagy akár az egészet.
Majd, ha eljutok oda szentelek pár gondolatot annak, hogy miért is lesz/lehet különleges ez a VB. Annyit azért előljáróba ide biggyesztek, mert mindjárt kezdődik a Németország Cuaraco mérkőzés, és addig nem fogom megírni. Szóval nem lepődnk meg, ha lennének igen nagyarányú győzelmek a csoportmérkőzéseken. Az eddigi rekord (amit 2/3 arányban mi tartunk) gólarány valószínű nem fog megdőlni, ahogy az egy meccsen született legtöbb gól sem. De közel lehetnek hozzá. Attól függ, hogy a rekord hosszú tornán mennyire tartalékolnak a csapatok a későbbi meccsekre.
Az erősorrendek ettől függetlenül nagyon nem változnak nálam, talán csak egy meglepetést teszek be.
A torna végső győzelmére legesélyesebb csapat most véleményem szerint:
Spanyolország
Ők az EB címvédők, de nem ezért lesznek favoritok. Gyerek és fiatalkori emlékeimben ők voltak az örök vesztesek. Mindig jó csapattal érkeztek, de nem sikerült a nagy áttörés. Mígnem 2010-ben átszakadt a gát, aztán több tornán is sikerült az élen végezniük.
VB-n azonban csak 1 érmük van, az akkori arany. Most is, ahogy abban az időszakban rendkívül stabil játék jellemzi őket. Nagy hiányzójuk sincs jelenleg, és a stabilitás pedig kifizetődö lehet egy ilyen hosszú tornán.
Argentina
Címvédőként nem automatikus a helyük ennyire elől, négy év rengeteg idő. Amit a Spanyolokra írtam az rájuk is igaz, nagyon masszív, egységes csapat. Gyakorlatilag a VB győzelem óta az Albiceleste megnyerte a Copa Americat (ahol szintén címvédőként indult), és a VB selejtezőt is, mindkettőt nagyon magabiztos játékkal.
Itt azért fontos megjegyezni, hogy most a VB selejztező nem biztos, hogy annyira mérvadó lesz, ugyanis a felduzzasztott VB-re, nevetségesnek volt nevezhető a dél amerikai selejtező. 10 csapatból 6 automatikusan kijutott a 7. pedig pótselejtezőt játszott (és maradt alul Irakkal szemben a döntőben)
Franciaország
Nem volt egyszerű a döntés, hogy őket, vagy az angolokat soroljam előrréb, a történelmi múlt miatt kerültek a Gallok egy pozícióval jobb helyzetbe.
Tele vannak sztárokkal, akár két erős csapatot is küldhettek volna a tornára, szinte nincs gyenge pontjuk. Szinte. Nem 100%-os teljesítménnyel (1 döntetlen), de imponáló magabiztossággal szereztek helyet maguknak. Meglátjuk, hogy jön ki nekik a lépés a döntő szituációkban.
Anglia
Veretlenül, kapott gól nélkül jutottak ki a háromoroszlánosok. Egységes csapat, látszólak Tuchel kezében verhetetlenek. Igen ám, de valahogy nekik sose sikerül. Az elmúlt két EB-n egyaránt döntőt játszottak, de nagyon színtelen-szagtalan játékkal jutottak be a döntőbe. Most ezt maguk mögött hagyták, kérdés, mennyire lesz eredményes az új felfogás.
Marokkó
Akár elírás is lehetne, de nem. 4 éve történelmet írtak azzal, hogy első afrikai csapatként eljutottak a legjobb 4 közé. Nem is vezetett sima út odáig, a csoportot megnyerték Horvátország és Belgium előtt. Aztán a Spanyolokon majd a Portugálokon is túljutva érkeztek a legjobb 4-be.
2025-ben megnyerték az Afrika kupát. A döntő és az utána kvetkező események sokáig emlékezetesek lesznek, de odáig magabiztosan meneteltek.
Nagyon egységes a csapat, igaz vanank most hiányzók, de a Brazilok elleni első mérkőzésen is megmutatták, hogy mire képesek. Még ha nem is nyerték meg azt a mérkőzést.
Németország
Manapság már kezd kiveszni belőlük Gary Lineker híres idézete, miszerint "a futball egyszerű játék: 22 ember kerget egy labdát 90 percig, és a végén mindig a németek nyernek.". Valahogy nincs meg az a német precizitás és a kemény munkáért járó szerencse faktor (pont mikor írom ezeket a sorokat egyenlített a "nevenincs" Cuaraco ellenük az első csoportmecs 21. percében...).
Ettől még megadom az esélyt nekik.
Portugália
Lesz-e Ronaldonak Messihez hasonló válogatott karrierje? Avagy megnyeri-e a VB-t "vénségére". Vagy pont ő lesz a féke ennek? 41 évesen még mindig ott van a kezdőben, kérdés, hogy ez áldás vagy átok.
A portugál csapatban jó képességű játékosok vannak, de valahogy ők meg pont elmentek a németes irányba, ami nem áll jól a habitusuknak. Ettől függetenül kvázi bárkit meg tudnak verni jobb napjukban. Lesz-e végig jobb napjuk? Szerintem nem, de majd kiderül.
Sorrend nélkül még pár említésre érdemes válogatott. Ecuador már régóta veretlen (a selejtezőben is nekik volt a legkevesebb vereségük), kemény csapat, nehéz őket feltörni. Belgium túl az aranygeneráción, még mindig erős. Talán most, hogy leesett a vállukról a teher, már nem várnak tőlük csodát, fognak csodát művelni. Szenegál, mint második legerősebb afrikai csapatként okozhat meglepetést, de már a csoportja sem tűnik egyszerűen, ellenben utána egy könnyebb ágra is kerülhet.
Node ennyi okoskodás után, adjuk is át magunkat annak a bölcs mondásnak: "a labda azért gömbölyű, hogy mindig érhessen meglepetés."
Ezért tippmix a tippmix. És a németek még mindig döntetlenre állnak (37. perc)
Címkék:
Olvass tovább:
A kategória legfrissebjei:
Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
A cikkek legfrissebjei:
Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Személyes
Fenn vagyunk Fácsén is!
Utolsó kommentek
Cikk hozzászólások
Fórum hozzászólások
Tabella
| M | Gk | P | ||
| 1 | Armada | 3 | 6 | 9 |
| 2 | Torpedó Vodka | 3 | 5 | 7 |
| 3 | 33 FC | 3 | 4 | 7 |
| 4 | SZOCSKÁK | 3 | 6 | 6 |
| 5 | Bénakacsák | 3 | 10 | 6 |
| 6 | QPAC | 3 | 6 | 4 |
| 7 | Talpas Sir | 3 | -5 | 4 |
| 8 | Kevert Pálesz | 3 | 0 | 3 |
| 9 | Palota FC | 3 | -10 | 3 |
| 10 | Kiábrándítók | 3 | -4 | 2 |
| 11 | Reneszánsz Zrt | 3 | -6 | 0 |
| 12 | FHB | 3 | -12 | 0 |
Góllövőlista
2
Peti
1
Balázs
Tampi
Zozó


Még nem kommentelték ezt a cikket. Legyél te az első!
Komment beírásához jelentkezz be!