csík csík
nyíl

Jani show-val feledtetük az Armada elleni betlit

2010/05/12, 08:06


A kötelezőt sikerült hozni. Igaz meccs előtt pár órával úgy nézett ki, hogy nem is leszünk meg (BGergő, Zozó sérült, Andris tutira nem tudott menni, Jani, Krisz kétes volt), aztán nagy meglepetésünkre olyan emberek is eljöttek, akik ebben az idényben még nem is léptek pályára (EGergő, Dávid, Peti), sőt Jani és Krisztián is befutott!

Hihetetlen de 10 ember jelentkezett játékra kezdő sípszó pillanatában!! Már ehhez a tényhez is szeretnék mindenkinek gratulálni!
Zozó hiányában Zubi vette át a karmesteri pálcát, és ez is jó döntésnek bizonyult, jól kevergette a kártyákat, amik most bőségesen rendelkezésére álltak.

Végül Jani gurított egy laza ötöst (ha jól emlékszem egy gólnál még sosem szerzett többet egy meccsen Jani), de a többiek is kitettek magukért, megérdemelt siker született.
Ezzel pedig az is bebizonyosodott, hogy a Mezitnájk személyében meg van az első kieső csapat (bár nem így indult, elég csak a Paksi, NSZK, Torpedó elleni meccseket említeni).

(Zozó hiányában most kivételesen Jani "tollából" olvashatjátok a tudósítást, csak a stilizálás fűződik Zozó nevéhez)


Mezitnájk - Kiábrándítók 4:8 (Gól: Jani 5, Balász 1, Dávid 1, Zubi 1)

Először is 10 játékos, rekord mennyiség :)! A kezdő: Márk-Jani, Dávid- Szabi, Zubi.
Jól kezdődött a mérkőzés mivel gyorsan vezetést szereztünk Dávid révén. Szabi remek kiugratása után a jobb oldali kapufát is érintve vágódott a lövés a kapuba. A csapat túlságosan is megnyugodott a vezető gól tudatában és nem erőltették annyira a támadásokat, ha meg igen, akkor mindig pontatlanok voltak a befejezések. És ahogy ilyenkor szokott lenni jött a vendég oldalról a büntetés. Előbb egyenlítés, majd még két gyors Mezitnájk gól!
Ezzel a félidő közepére két gólos hátrányba került a Kiábrándítók csapata, ám nem volt elkeserítő a helyzet. A kispadon többen is mondták, hogy nem lesz itt gond!

Ekkor a pót-csapatkapitány kettőt cserélt és behozta magát, meg Janit. Ez jót is tett, mondhatni arany-szeme volt a csknak! Egyből szépítettek a Kiábrándítók! Jani szerzett labdát, amivel Zubi indult meg és cselezte tisztára magát, a kapussal szemben pedig önzetlenül passzolt Janihoz akinek csak az üres kapuba kellett bombáznia! 2:3!
Majd még a félidő vége előtt egy szép Szabi indítást vágott Jani a hosszúba! Tehát 3:3 -al fordultak a felek.

A második félidőben agresszívabb lett a vendég csapat és szoros emberfogásra váltottak védekezésben, amivel megzavarták az ellent! Ennek meg is lett az eredménye! Sok labdát szereztek és ezekből veszélyes akciókat vezettek!
Előbb Jani szerzett vezetést szabadrúgásból, (ügyetlenkedett a kapus) majd egy igazán tetszetős akció végén ahol Balázs, Szabi, Jani, Zubi volt a labda útja egy gyönyörű gólt láthatott a nagyérdemű! Zubi tüntette el a pókokat a jobb felsőből! 3:5!

Ezután nem sokkal Jani szerzett labdát, ami Krisztiánról visszapattant elé, majd egy pattanásból bal spiccel nagy erővel zúzta a kapus szeme közé! És még nem volt vége a gólparádénak!
Jani szerencsétlenkedett az ellenfél hatosa előtt, ám nem hagyta annyiban a labda elvesztését és a védőt és a kapust is megelőzve a kapus lába között a kapuba továbbított! 3:7!
Ezután sem vett vissza a tempóból a vendég csapat, ám Jani egy félpályánál csúnyán eladott labdájából szépítő gólt értek el a vendégek! 4:7!

És a végére maradt a csattanó. A meccs legszebb gólját fél méterről Balázs lőtte egy szép egyérintős akció végén! Balázstól indult a támadás, aki Szilveszterhez passzolt, aki Gergőhöz ő vissza Szilveszterhez aki pedig kapásból középre tálalt félmagasan ami az akciót kísérő Balázst találta meg a teljesen szétzilált vendég védők gyűrűjében és gyönyörűen helyezte a golyót a kapu közepébe!
A vége 4:8!

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

5-0 a nyári hőségben 2015/07/12, 20:43
Bajnokcsapat! Bajnokcsapat! 2014/06/06, 07:20
Listavezetőként a célegyenesben 2014/05/28, 22:22

A cikkek legfrissebjei:

Most kezdődik csak igazán a VB 2018/06/29, 11:29
VB 2018 erősorrend 2018/06/14, 00:20
Tipszmix VB 2018 2018/06/12, 15:07

Komment beírásához jelentkezz be!

Jani
2010-05-13 22:30:43
Összes komment: 102
válasz erre

3

én számolgattam és győzelemmel 95% hogy bennmaradunk! CSTB, Paksi, Torpedo tuti nem kap ki ... smile

zogmund
2010-05-13 21:10:58
Összes komment: 439
válasz erre

2

Jani írta:
#1

"Azért stilizálva jobb smile Viak ellen győzni kell! És legyünk meg... Lehet tudok hozni egy új embert... de majd meglátjuk!"

A CSTB ellenit is megírhatod ha akarod  smile
Úgy alakultak az eredmények ebben a fordulóban, hogy a Viak - NSZK meccs bármilyen végkimenetele jó lenne nekünk. DE (sajnos) sok függ még más meccsektől is.
Ettől függetlenül nyerni kell! Akárhogyis, de fejezzük be szépen a szezont!

HAJRÁ KIÁBRÁNDÍTÓK!!!

Jani
2010-05-13 11:10:42
Összes komment: 102
válasz erre

1

Azért stilizálva jobb smile Viak ellen győzni kell! És legyünk meg... Lehet tudok hozni egy új embert... de majd meglátjuk!

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2016, 16:39

Fórum hozzászólások

20/6/2018, 17:59
19/6/2018, 08:43
18/6/2018, 09:58

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes