Súlyos vereség - rosszkor
2011/05/08, 13:18
Jöhet-e jól egy nagyarányú vereség? Nyilván nem. Most mégis azt kell mondani, hogy rosszkor, hiszen nem várt és biztató eredményekkel sikerült túljutni a bajnokság nehezén, de úgy néz ki nagyon rosszat tett a csapatnak a kihagyott hét, enervált játékkal, csak félidőnként kb 10 percig voltunk egyenlő ellenfelei a Palotának, akik remek kontrákat vezettek egész meccsen.
Kiábrándítók - Palota FC : 2:7 (Gól: Peti 1, Zubi1)
Általában az egy hetes kihagyás nem szokott jót tenni a Kiábrándítók csapatának, s most abban lehetett reménykedni, hogy - bár szinte teljesen új gárdát kellett megint összerakni - az eddigi jó formát megtartva, sikerül úrrá lenni ezen a rossz szokáson.
Márk - Tampi, Dávid - Szabi, Peti kezdővel pályára lépő fehérmezesek (akinél cserébe Zubi, Balázs, Zozó volt jelen) hamar hátrányba kerültek. Az első két perc eseményei jól jellemezték a meccset: egy Kiábrándítók támadás (Szabi lövését védte a kapus) után mintaszerű kontrát vezetett a Palota és máris megszerezte a vezetést! 0:1! A következő minutumban ötlettelen hazai támadást követett egy remek vendég kontra, Márk nagy bravúrral védett!
A Kiábrándítók válasz azonban hamar jött - s ez egyenlőre reménnyel töltötte el a híveket - Zozó egy csel után Petihez játszott, aki szépen továbbított a kapuba! 1:1!
Ezek után egy kicsit "állóháborúba" csapott át a meccs, sokáig nem történt semmi érdemleges egyik oldalon sem, aztán egy távoli lövéssel ismét vezetést szerzett a Palota! 1:2!!
A Kiábrándítók nem sok vizet zavartak, Peti kétszer tette le jól Zubinak a labdát, de egyikből sem lett komoly helyzet illetve egy két távoli lövést jegyezhettünk fel hazai oldalon, míg a vendégek egyre másra vezették a veszélyes kontrákat, amikből még egyet érvényesítettek így kétgólos vendég vezetéssel mehettek szünetre a csapatok. 1:3!
Kicsit változott a játék képe a második félidőben, ez abban mutatkozott meg, hogy a Palota nagyobb arányban használta ki a helyzeteit, a Kiábrándítókon meg nem látszott, hogy elhitték volna, hogy lehet fordítani.
A félidő közepén, mikor már 1:5 volt a vendégeknek, kicsit felszívták magukat a fehérmezesek, stabilizálták a védelmet, helyzetekig is eljutottak (Dávid kapufát találta el) és ez gólban is megmutatkozott, Zubi hatos előteréből leadott, jól helyezett lövése utat talált a kapuba, 2:5, de a további helyzetek kimaradtak, így nem sikerült közelebb férkőzni az ellenfélhez. Aztán a gólcsendet a Palota törte meg, mondanunk sem kell, egy szépen kivitelezett kontrával, s a meccs végéig még egy gombócot nyomott le a Kiábrándítók torkán, akik így kiütéses 2:7 -es vereséget szenvedtek.
A Palotának sokat érhet még ez a győzelem, hisz így elkerültek a kieső zónából, ahova mostani ellenfelüket taszították, igaz a két csapat közötti különbség 1 pont, ráadásul a Palota egy meccsel többet játszott. Izgalmas lesz tehát mindkét csapat számára az utolsó pár forduló!
Olvass tovább:
A kategória legfrissebjei:
A győzelem útján 2012/05/13, 23:52
Ismét bejött a taktika az Armada ellen 2012/05/06, 13:42
A cikkek legfrissebjei:
A győzelem útján 2012/05/13, 23:52
Számolgassunk 2012/05/07, 21:07
Személyes
Bejelentkezés
Twitter timeline
Fenn vagyunk Fácsén is!
Utolsó kommentek
Cikk hozzászólások
Fórum hozzászólások
Tabella
| M | Gk | P | ||
| 1 | NSZK | 10 | 16 | 24 |
| 2 | Torpedó Vodka | 10 | 14 | 23 |
| 3 | Kiábrándítók | 10 | -2 | 18 |
| 4 | Moloko | 10 | 10 | 18 |
| 5 | Armada | 10 | 17 | 17 |
| 6 | CSTB | 10 | 7 | 16 |
| 7 | QPAC | 10 | -6 | 16 |
| 8 | Paksi Halászlé | 10 | -6 | 13 |
| 9 | Reneszánsz Zrt | 10 | 2 | 11 |
| 10 | FöldturkÁszok | 10 | -18 | 9 |
| 11 | 22 STEPS | 10 | -16 | 7 |
| 12 | Palota FC | 10 | -18 | 3 |
Góllövőlista
7
Peti
6
BZsolti
NDávid
4
Jani
2
Szabi
1
Tampi
Zubi
Zozó

Még nem kommentelték ezt a cikket. Legyél te az első!
Komment beírásához jelentkezz be!