csík csík
nyíl

Kínkeserves győzelem

2011/11/24, 22:22


Papírforma győzelemnek kellett volna lennie, de mint tudjuk az ilyenek néha nehezek... Nekünk főleg. De most sikerült, bár ebből a meccsből tényleg csak annyit érdemes megjegyezni, hogy az utolsó percben sikerült fordítani, ami a küzdőszellemet dícséri. Szívinfarktus közeli állípot volt, nem egyszer...
A tudósítást most ismét NDávid szállította, látszik is a professzió!


Kiábrándítók - YBL 3:2 (Gól: Peti 1, Szabi 1, Tóbi 1)

A mérkőzés előtti esélyek alapján a Kiábrándítók csapata számára ez a meccs a kötelező győzelmek kategóriájába volt sorolható, ennek ellenére (vagy éppen ezért) csak nagy szenvedés árán sikerült kicsikarni a győzelmet. Hazai oldalon a Zsolti - Szabi, Tampi - Tóbi, Peti kezdőcsapat állt fel a cseresort pedig NDávid és a később érkező HDávid alkotta. Ami az YBL csapatát illeti, csereember nélkül játszották végig a találkozót. 
A mérkőzés elején (és a maradék hátralévő részében is) kapkodó játék alakult ki, érezhető volt, hogy a Kiábrándítók csapata nagyobb játékerőt képvisel azonban nem tudtak felpörögni a megszokott tempóra: lassan és sok hibával tették-vették a játékszert. Az YBL a múlt heti teljesítményéhez képest sokkal szervezettebben játszott azonban helyzetbe nem tudtak kerülni. A Kiábrándítók csapata hamar szerette volna eldönteni ezt a mérkőzést ez pedig abban mutatkozott meg, hogy feladva a szokásos fegyelmezett védekezést, inkább egész pályás letámadással próbálkozott ami sok helyzetet is eredményezett - Peti és Szabi került többször lövőhelyzetbe, de nem tudtak kapuba találni. Az YBL inkább védelmi hibák után került helyzetbe, Zsolti azonban nagy magabiztossággal hárította a ziccereket, egy ízben pedig a felső kapufa segítette ki egy váratlan fejes után.
A gólcsendet végül mégis csak az YBL csapatának sikerült megtörnie: Szabi terelgette a labdát hátul, de nem talált megjátszható társat, (mivel a társak nem nagyon törekedtek a megjátszhatóságra) így az ellen könnyen labdát tudott szerezni és ezúttal Zsolti is tehetetlen volt. 0-1.
A gól nem volt váratlan a meccs képe alapján. Ez idő tájt (sőt az utolsó 5 percet kivéve az egész meccsen) a Kiábrándítók játékát sok hiba tarkította. Kevés volt a mozgás, pedig az erővel nem nekik kellett volna tartalékolni, hanem sokkal inkább a csere nélkül játszó vendégeknek, azonban ezt nem használták ki. Emellett sok volt a pontatlanság: 3 méteres passzokat, egyszerű labdaátvételeket rontottak el. Ez a pontatlanság a kapu előtt is megmutatkozott, Peti fordulásból lőtt mellé, Szabi a kapust találta el, majd később a felső lécet bombázta szét, NDávid labdaszerzés után túl hosszan tolta meg a labdát pedig Petivel ketten vihették volna a kapusra... stb stb. Azonban egyszer csak megtört a jég, NDávid játszott Szabi elé aki kapu bal oldalába lőtt! 1-1.
A félidőig már nem történt változás, döntetlennel vonulhattak a kb 20 másodperces pihenőre a csapatok. 
2. félidő
A félidő után sem változott a játék képe az YBL ismét a hibákból élt inkább, a Kiábrándítók játékát pedig továbbra is a pontatlanság jellemezte. Az irányítást az YBL vette magához a második játékrész első fele az övék volt, ennek eredményeképpen egy Tampitól szerzett labda után ismét vezetést szereztek, a hibátlanul védő Zsolti mellett rúgott gólt az ellen csatára nagy helyzetben. 1-2.
Innentől kezdve a Kiábrándítóknak mindent egy lapra feltéve kellett volna támadniuk, azonban nem ez történt, az YBL akár el is dönthette volna a mérkőzést: létszámfölényes helyzetet kialakítva hatalmas ziccerig jutottak a vendégek, de első ízben Zsolti védett hatalmasat majd a kipattanó labdát már nem érte el, így jöhetett az újabb próbálkozás, ezt azonban Tampi piszkálta ki sarokkal javítva a gól előtti hibáját.
8 perc volt hátra a mérkőzésből ekkor NDávid időt kért és utólag kiderült, sikerült is rendezni a sorokat. Innentől kezdve csak egy csapat volt a pályán, azonban a sok kimaradt helyzet alapján úgy tűnt ezt a meccset már nem lehet megfordítani. HDávid bombázott fölé, majd Tóbi gyönyörű cselek után éles szögből a felső lécet találta el nagy erővel, egy perccel később Peti nem tudta bekotorni a labdát közelről.
A fordulatot egy közelről megítélt szabadrúgás jelentette. (hogy miért fújták be arról fogalma sincs a szerzőnek, de ez lényegtelen) A labda mögé Tampi állt Petinek gurította le a labdát, aki 6 méterről okosan lőtte azt a kapu jobb alsó sarkába. 2-2.
Még 3 perc volt hátra a meccsből, amikor a mérkőzés legszebb pillanata következett. Tampi gyűjtött be egy lecsorgó labdát és elindította az egyérintőt. Peti kapta a labdát, egyből tovább Szabihoz, egyből tovább Tóbihoz egyből tovább a hálóba! Sakk-matt. 3-2.
Ezután kapusát is lehozva kitámadott az YBL, a Kiábrándítók pedig vezethették a veszélyes kontrákat. Szabi és Peti vihették ketten is a kapura a labdát azonban az utolsó passz egy kicsit rövidre sikerül egy a hátrafutó védő tisztázni tudott. Ezután Tampi szerzett labdát és bár üres volt a kapu ő okosan inkább Petit játszotta meg aki, így egy az egyben vihette a kapusra a labdát, azonban az utolsó tőrdöfést nem tudta bevinni, pedig jobbal nagyon elküldte a kapust gyufáért de ballal az üres kapu mellé gurított. 
NDávid összefoglalója a meccs után:
"A vége 3-2 lett nagyon megszenvedtünk a győzelemért első sorban azért mert nem a saját játékunkat játszottuk és egyénileg is rengeteg hibát követtünk el, kivéve Zsoltit aki hozta a megszokott formáját és nagyon jól védett. De a lényeg, hogy megnyertük és továbbra is jó úton haladunk a feljutás felé. Ugyanis számunkra kedvező eredménnyel zárult a 22STEPS-FC Fehérvár találkozó. a 3-3as döntetlent még a helyszínen izgultuk végig, ami után Tóbi meg is jegyezte, hogy ez egy szerencsés nap volt számunkra, úgy hogy mindenki menjen haza épségben, ugyanis az összes szerencsénket elhasználtuk arra a napra. Volt benne valami igazság. De végre egyszer nekünk is lehet szerencsénk."

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

5-0 a nyári hőségben 2015/07/12, 20:43
Bajnokcsapat! Bajnokcsapat! 2014/06/06, 07:20
Listavezetőként a célegyenesben 2014/05/28, 22:22

A cikkek legfrissebjei:

Most kezdődik csak igazán a VB 2018/06/29, 11:29
VB 2018 erősorrend 2018/06/14, 00:20
Tipszmix VB 2018 2018/06/12, 15:07

Komment beírásához jelentkezz be!

admin
2011-11-28 17:21:34
Összes komment: 134
válasz erre

3

Jani írta:
#2

"Ja és Tóbi 4 és 8 gólt is lőtt kedves Zozó  smileDDD"

Jól tolja, titokban így előzi be Petit  smile
Szabi meg szerencsétlen még egy gólt sem ért el  smile

Javítottam, köszi!

Jani
2011-11-28 11:51:13
Összes komment: 102
válasz erre

2

Ja és Tóbi 4 és 8 gólt is lőtt kedves Zozó  smileDDD

dawids
2011-11-28 11:19:36
Összes komment: 73
válasz erre

1

wow, de jó cikk lett!  smile
amúgy meg az igazsághoz hozzátartozik, Zozó jelenléte is hiányzott ugyanis elég zavarodottan játszottunk plusz a cseréket nem volt aki irányítsa és az is jól jól jött volna. Ugyh Zozó az utolsó meccsen neked is ott kell lenned!  smile
ja meg közérdekű közlemény, beszéltük páran, hogy jöv héten a meccs után tarthatnánk egy évzáró sörözést-iszogatást valamelyik kocsmában ugyh senki se kocsival jöjjön  smile

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2016, 16:39

Fórum hozzászólások

20/6/2018, 17:59
19/6/2018, 08:43
18/6/2018, 09:58

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes