csík csík
nyíl

Az 5., 6. fordulók eredményei

2010/04/15, 22:43


Az utóbbi két forduló eredményeit most egyszerre, ömlesztve közöljük. Érdekes, hogy egyik bajnokesélyesnek sem sikerül előnyt szereznie a másikkal szemben, pedig volt Paksi - Ászok és Paksi - CSTB találkozó is, ám mindkettőn megosztoztak a pontokon a csapatok (ha még idevesszük, hogy a 4. fordulóban az Ászok - CSTB is x lett, akkor aztán még érdekesebb dolog). Ebből a Torpedó húzhatja a legnagyobb hasznot, most egy meccsel kevesebbet játszva fő riválisainál, egy ponttal vezeti a tabellát.
Az NSZK végképp kiszállt a dobogós versenyfutásból, lévén méretes zakót kapott a FöldturkÁszoktól. A Palota FC ismét hengerelt, ezúttal a Mezitnájk volt az áldozat, akik továbbra is pont nélkül állnak, mivel az NSZK -tól 5:2 -ről is ki tudtak kapni 6:5 -re. Az Armada és a Kiábrándítók is elkezdték gyüjtögetni pontjaikat, ám míg a vörös mezesek 4 egységet addig a fehérek 1 egységet szereztek az utóbbi két körben.
Érdemes egy pillantást vetni a tabellára is, az első 4 csapat úgy néz ki nagyon elhúzott (érdekes lesz ez még a sok egymás elleni x -ek miatt), s nem csak itt, de az alsóbb régiókban is bonyolítja a dolgot a sok pontosztozkodás (az eddigi 6 fordulóban, s még itt is 5 (!!) meccs halasztva van, 6 db x született).

5. forduló eredményei:
Mezitnájk - NSZK : 5:6
Torpedó Vodka - BKV Hátra : halasztva
Dinamo Viak - Armada : 3:3
FC Fehérvár - Kiábrándítók : 7:4
CSTB - Palota FC : 4:2
Paksi Halászlé - FöldturkÁszok : 5:5

6. forduló eredményei:
Palota FC - Mezitnájk : 11:2
Torpedó Vodka - Dinamo Viak : 8:4
Armada - FC Fehérvár : 7:2
FöldturkÁszok - NSZK : 10:2
Kiábrándítók - BKV Hátra : 6:6
Paksi Halászlé - CSTB : 3:3


 

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

A cikkek legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

Még nem kommentelték ezt a cikket. Legyél te az első!

Komment beírásához jelentkezz be!

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Regisztráció
Jelszó emlékeztető

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2021, 15:49

Fórum hozzászólások

22/11/2022, 19:04
27/6/2021, 17:24
23/6/2021, 23:53

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes