csík csík
nyíl

Megint nem sokon múlt...

2011/05/13, 18:36


És így fogunk kiesni... Nem akarom az ördögöt a falra festeni, (a legutóbbi forduló eredményei után nem sok esélyünk maradt) de... Pedig megint jól játszottunk, ebből is látszik, hogy a múlt heti csak kisiklás volt, eddig ebben a szezonban az az egy rossz meccsünk volt.
Hasonló volt a meccs a Paksi ellenihez, ahol szintén hamar elhúztunk az elején, de a végére a Halászlé meg tudta fordítani a mérkőzést.

Az irány jó, már "csak" pontok kellenek.


Kiábrándítók - Moloko 3:5 (Gól: Bálint 2, Zozó 1)

A Kiábrándítók - ebben a szezonban első ízben(!!) - csak egy cserével érkeztek a meccsre, viszont ismét jött Bálint, ami nagy lökést jelentett a csapatnak. Tampi kezdett cserébe, Márk - Szabi, Dávid, Zozó - Bálint kezdővel pályára lépő Kiábrándítók átengedték a területet az ellenfelüknek, kontrákra építve.
Hamar megszerezte a vezetést a Kiábrándítók csapata, egy jó kontra után Bálint passzolt a ziccerben kilépő Zozóhoz, aki a kapussal szemben nem hibázott!! 1:0! Nem sokkal később Bálint révén duplázták meg előnyüket a hazaiak, erőszakosan tört kapura, majd okosan a kapus mellett elcsavarta a játékszert! 2:0!!

Nem tudni, hogy a két gyors bekapott gól-e vagy csak a mert a mérkőzés elején voltunk még, de a Moloko nehezen pörgött fel, bár mezőnyben nagyon jól tették a labdát, de kapura egyáltalán nem voltak veszélyesek.
Hamar jött a 3. Kiábrándítók gól is! Bálint csent ügyesen labdát, két gyönyörű csel után már csak az üres kapuba kellett pöckölnie!! 3:0!!
Villámrajt Kiábrándítók szempontból, a védelem nagyon stabilan állt a lábain, és minden támadásból gólt is szereztek, a Moloko pedig... Nos, továbbra is ügyesen tették a labdát, többet is birtokolták azt, de továbbra sem találták el a kaput.

Várható volt, hogy előbb-utóbb belejönnek a vendégek is, de a Kiábrándítók szervezett védelmén nem találták a rést, azonban hátul is jobban összekapták magukat, igaz volt még két eladott labda, de ezúttal nem jött a büntetés. Így helyzet nélkül, telt az első félidő közepe, hogy aztán, amilyen gólokban gazdag volt az eleje, olyan legyen a vége is!
Előbb a Moloko csatára egy szép támadás után találta el a kapufát, ezzel jelezve, hogy belőtték magukat, majd az első védelmi megingást kihasználva (Szabi és Márk várt egymásra) faragtak a hátrányukból! 3:1!
Szinte a következő támadásból feljöttek egy gólra, egy távoli, talán védhető lövés akadt be a Kiábrándítók kapujába!! 3:2! Sőt! Ők sem álltak meg, ezúttal egy szép támadás után szerezték meg az egyenlítést!! 3:3!! De itt még nem volt vége! Ismét hibáztak a Kiábrándítók védői és a kapu előterébe üresen maradt a Moloko csatára, aki a kapunak háttal állva csak belepöckölt a játékszerbe, ami így pont megtalálta az utat Márk lábai között a kapuba! 3:4!
Ezzel vége is lett az első félidőnek, ahol a Kiábrándítók amilyen könnyen megszerezték az előnyüket, olyan könnyen le is adták...

A második félidő aztán teljesen más játékot hozott mint az első. Eleinte a Moloko játszott fölényben (érezhető volt, hogy a plusz két ember sokat számít majd), de nem nagyon találták a rést a Kiábrándítók falon, akik a támadást föladva többnyire csak védekeztek, igaz egyszer Márknak kellett bravúrral tisztáznia, sőt még büntetőhöz is jutott a vendég csapat, de a kapusuk mellé lőtte... Aztán egyre inkább kezdte átvenni a játék irányítását a hazai csapat, először csak egy két elcsípett labdából voltak lehetőségeik, a félidő közepe tájékára már sokkal közelebb álltak a gólszerzéshez. Előbb egy mintaszerű támadás vezettek: Bálint, Tampi volt a labda útja, aki okosan átfordított a másik oldalra, Szabinak, ő már lőhetett volna, de tovább tette Dávidhoz, a Moloko teljes védelmét kijátszva, de Dávid egy méterre az üres kapu mellé lőtt! Nagy helyzet volt! Utóbb Bálint szerzett remekül labdát, átemelte a kapuson, a labda az egyik kapufáról a másikra pattant, majd onnan keresztbe a kapu előtt...
Ezek után is támadásban maradtak a fehérmezesek, Dávid, és Tampi veszélyeztetett távolról, már-már érett a gól, mikor a meccs vége előtt 5 perccel ismét jött egy kihagyás a Kiábrándítók hátsó alakzatában, és büntetett a Moloko: egy felívelt labdát okosan fejelt le csatáruk érkező társának, aki nagy helyzetben nem hibázott!! 3:5!!

Mindent egy lapra feltéve rohamozott a hazai csapat, de az eredmény már nem változott.
Egy érdekes, jó és sportszerű meccsen végül a Moloko szerezte meg a 3 pontot, ezzel nehéz helyzetbe sodorva a Kiábrándítókat, akiknek hiába a jó játék, pontok kellenek, ha bent akarnak maradni.

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

Megfőztük a Halászlét! 2012/05/20, 17:31
A győzelem útján 2012/05/13, 23:52
Ismét bejött a taktika az Armada ellen 2012/05/06, 13:42

A cikkek legfrissebjei:

Megfőztük a Halászlét! 2012/05/20, 17:31
A győzelem útján 2012/05/13, 23:52
Számolgassunk 2012/05/07, 21:07

Még nem kommentelték ezt a cikket. Legyél te az első!

Komment beírásához jelentkezz be!

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Tabella

MGkP
1 NSZK 10 16 24
2 Torpedó Vodka 10 14 23
3 Kiábrándítók 10 -2 18
4 Moloko 10 10 18
5 Armada 10 17 17
6 CSTB 10 7 16
7 QPAC 10 -6 16
8 Paksi Halászlé 10 -6 13
9 Reneszánsz Zrt 10 2 11
10 FöldturkÁszok 10 -18 9
11 22 STEPS 10 -16 7
12 Palota FC 10 -18 3
arrow

Góllövőlista

7
Peti

6
BZsolti
NDávid

4
Jani

2
Szabi

1
Tampi
Zubi
Zozó

arrow
powerd by rendes