csík csík
nyíl

Kiküzdöttük

2013/09/22, 23:16


Kemény meccset játszottunk a QPAC -al, ami kísértetiesen hasonlított az előző idénybelihez, akkor az utolsó pillanatokban egyenlítettünk ki, majd megpróbáltuk megszerezni mindhárom pontot, végül kikaptunk.
Most ennél okosabban játszottunk, eredménye egy pont.
Az is valami!


Kiábrándítók - QPAC : 5:5( Gól: Peti 2, Tampi 1, Balázs 1, Zozó 1)

3 (!!) cserével érkeztek a Kiábrándítók a meccsre. Mikor sok (relatíve) a csere, akkor általában rosszul megy a csapatnak. Nos, kezdetben most is így nézett ki a dolog. Bár az István - Tampi, NDávid, Zozó - Peti kezdővel felálló hazaiak (Szabi, Balázs és Luis volt cserében) alakították ki az első gólhelyzetet, NDávid lőtt középről a kapufára, az ellentámadásból mégis a QPAC szerzett vezetést, ezúttal a kapufáról a kapuba pattant a labda, pedig NDávid is nagyot sprintelt, hogy visszaérjen. 0:1
A Kiábrándítók a szokásos védekezőséből gyors kontrákat vezetős játékot a QPAC pedig a középső tankok befordulásos/vissza passzolós játékot játszották. Egy kissé szerencsés góllal (nem tudtak felszabadítani saját hatosukon belül a hazaiak, pedig több lehetőség is volt, majd István lábai között sikerült közelről betalálni) válaszoltak Peti tiszta helyzetből leadott lövésére. 0:2

Jóval hatékonyabbnak tűntek a vendégek, s ez a folytatásban sem változott: Peti megint nagy helyzetből lőtt, kimaradt, ellenben egy szöglet utáni kontránál Zozó nem várt egyel több ütemet a kelleténél, így a QPAC játékosa kapuig vezette a labdát, majd be is lőtte a ziccert! 0:3!
Érdekes módon nem lehetett azt mondani, hogy nagyon rosszul védekeztek volna a hazaiak, és István is magabiztosan hárította a távoli kísérleteket, az eredmény mindenesetre nem ezt mutatta.
Nem adták fel azonban a fehér mezesek, két ízben is Luis játszotta ki jól a szélre Zozónak a labdát, ám mindkét lövését hárította a kapus. Meg is jegyezte egy vendég játékos: "Onnan ti nem fogtok gólt lőni neki".
Nos igaza is lett, onnan nem. Ellenben Balázs megmutatta, honnan igen! Vezetgette középen a labdát, majd mielőtt még kiléptek volna rá, egész különleges technikával lőtt bombagól! 1:3 (Valamiért Del Piero góljai jutottak erről eszünkbe a nézők, játékosok, bíró reakciója meg egyöntetűen kb ilyen volt)

A gól meghozta Szabi és Tampi lövőkedvét is, de nem jártak sikerrel. Nem úgy a túloldalt! Egy szabadrúgás után hagyták abszolút üresen a hazai védők a QPAC játékosát, akinek még arra is volt ideje, hogy elszívjon egy kávét, mielőtt az üres kapuba helyezne. 1:4!
Az utolsó mozzanat a hazaiaké volt, Tampi sokadik jó lövése nem először pattan ki a kapusról, ezúttal volt érkező, NDávid bravúros mozdulattal fejelte kapura a labdát, a kapuvédő ezt is védi, ami megint kipattan, majdnem pont Peti elé. Majdnem.

Tetemes QPAC előnnyel fordultak a csapatok a második félidőre, a Kiábrándítók azonban tovább fokozták a tempót, átvették a játék irányítást, és egyre több támadást vezettek, eleinte nem sok sikerrel, Peti brutális bombája a két kapufa kereszteződésénél csattant!
A következő lehetőségét viszont már belőtte! Peti szélről talált a hosszú sarokba! 2:4!
Nem sokkal később Zozó passzolt Petihez, aki várt egy ütemet, majd a továbbfutó Zozóhoz löbbölt, aki a kifutó kapus felett átfejelte a labdát! 3:4!
Sőt! Egy QPAC támadásnál Zozó blokkolt jól, a kipattanóval NDávid iramodott meg, és lőtt, a kapus kiütötte a próbálkozást, ami Tampi elé került, és szélről az üres kapuba lőtt!! 4:4!

Akár a vezetést is átvehették volna a hazaiak, de előbb Balázs remek lövése kerülte el nem sokkal a kaput, majd Szabi iramodott meg a szélen, elviharzott védője mellett, jól centerezett, Peti azonban az üres kapuba nem tudott betalálni.
Meg is bosszulta magát a kimaradt lehetőség, legjobbkor lőttek ismét gólt a vendégek, ezzel megtörve a Kiábrándítók rohamokat! 4:5!
Kísértetiesen hasonlít a mérkőzés a két csapat előző meccsére.
A gól megtörte a hazai lendületet, de a védekezésben továbbra is jók voltak, Balázs, Luis nagyon jól szűrtek, ha meg lövésig jutott a QPAC, István biztos kézzel hárított, vagy jött ki (remekül élt együtt a játékkal a hazaiak kapusa).

Vészkapussal játszottak a továbbiakban a Kiábrándítók, Szabi váltotta a kapuban Istvánt, és ez a húzás be is vált! Kapuja elé szegezte a Kiábrándítók a QPAC -ot, és hibára is késztette. Egy előre ívelt labdát, Zozó fejelt vissza Petinek, aki levette, kapura fordult, és beverte!! 5:5!
Nem kockáztattak többet a hazaiak, a vendégek meg kicsit el is készültek az erejükkel, így a végén több helyzet már nem alakult ki, az eredmény se változott.

Izgalmas, fordulatos, színvonalas meccsen osztozkodtak a csapatok a pontokon.

A mérkőzés végén tudósítónk megkérdezett két hazai játékost is a meccsről. Először NDávidot.
- Mi volt az a pozitívum, és az a negatívum, amit kiemelnél a csapat játékából?
- Pozitívumként mindenképpen a harcosságot, volt tartás a csapatban 1:4 -ről felállni és egy mérkőzés vége felé bekapott gól se tört össze minket. Negatívumként a helyzetkihasználást említeném. Rengeteg lehetőséget puskáztunk el sajnos.

Majd Petihez fordult kollégánk:
- A meccs elején több lehetőséget kihagytál, nem jellemző rád, hogy többször is tiszta lövőhelyzetbe kerülsz és nem lesz gól belőle. A végén azonban elsült az a jobb láb.
- Akkor kell gólt lőni, amikor nincs idő már a válaszra, nem?

Címkék:

tudósítás döntetlen QPAC 5:5

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

5-0 a nyári hőségben 2015/07/12, 20:43
Bajnokcsapat! Bajnokcsapat! 2014/06/06, 07:20
Listavezetőként a célegyenesben 2014/05/28, 22:22

A cikkek legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

Komment beírásához jelentkezz be!

zogmund
2013-09-26 23:58:50
Összes komment: 444
válasz erre

5

dawids írta:
#4

"mi volt a tegnapi meccsen? gáz volt nagyon?"

Annyira nem volt gáz. Balázs 2 perc után lesérült, összeszokatlan védelem volt.
István brillírozott, 1:1 -nél kihagytam 2 100% -os ziccert. Fordulás után szétfutottak minket, gyakorlatilag az összes gólt üres kapura lőtték, 1 méterről, úgy kipasszolták (nem volt ember hátul)
Inkább majd tudósításban kifejtem  smile

dawids
2013-09-26 13:42:15
Összes komment: 75
válasz erre

4

mi volt a tegnapi meccsen? gáz volt nagyon?

zogmund
2013-09-23 11:51:31
Összes komment: 444
válasz erre

3

Van egy random tudósítás generátorom. Be lehet állítani a végeredményt, góllövőket, csapatokat és kész  smile

Ez most komoly, tényleg jól szűrtetek ám, rengetegszer megállítottátok a támadást a térfelünk közepén, vagy vissza kellett játszaniuk, vagy megszereztétek a labdát.
Vagy faragtatok  smile

Balázs
2013-09-23 11:24:13
Összes komment: 203
válasz erre

2

Igazából bármit írhat Zozó, mert úgysem emlékszünk rá  smile.

A cikkben különösen tetszik, hogy "Luis, és Balázs jól szűrtek", tehát jól faragtunk  smile.

dawids
2013-09-23 10:31:55
Összes komment: 75
válasz erre

1

Zozó te, hogy emlékszel mindenre ennyire pontosan ennyi nappal a meccs után?  smile
meg nem is tudtam, hogy interjút adok a tudósítónak  smile
jó lett a beszámoló, meg a meccs is az volt  smile

így tovább most szerdán is!  smile

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Regisztráció
Jelszó emlékeztető

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2021, 15:49

Fórum hozzászólások

22/11/2022, 19:04
27/6/2021, 17:24
23/6/2021, 23:53

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes