csík csík
nyíl

Történelemet írtunk!

2012/03/08, 16:52


Nem, nem egy újabb negatív csúcsot állítottunk fel szerda este a CSTB ellen, a bajnoki nyitányon. Kevesen gondolták volna, de sikerült az, ami még nem, pontot szereztünk a CSTB ellen. Mit pontot?! Pontokat! 3 csodás pontot!
Szerencse is kellett hozzá, ez nem kérdés, de szív és akarat úgyszintén. Csodás este volt a tegnapi, azt hiszem minden résztvevőnek maradandó élmény.

(Egy szem szurkolónk meccs végén csak annyit mondott: "Ez igen, ez foci!" :D)


Kiábrándítók - CSTB 4:3 (Gól: Peti 3, Zubi 1)

Ismét A ligás levegőt szívhattak a Kiábrándítók szerda este, újra a megszokott csapatokkal mérhették össze tudásukat. A nyitányon kevés nehezebb ellenfelet kaphattak volna, mint a CSTB, akik ellen eddig nem sok babér termett a csapatnak (legfájóbb talán az lehetett, amikor 2:1 -es vereséget szenvedett a csapat, s ez gyakorlatilag a bajnoki cím sorsába került).
Bizakodva, de nem elbízva állt fel a fehérmezes együttes két debütálóval, az egyik egyből a kezdőben. István - Szabi, Jani, NDávid - Zubi volt a kezdő hadrend, cserepadon Peti, Tampi és NZsolti foglalt helyett (Zozó is ott volt, de most csak a pálya szélén volt hadvezér)

Nem kezdődött jól a meccs a hazaiak szemszögéből, egy szabadrúgás után a kapufa mentette meg a csapatot a góltól, de nem sokáig. Jobb szélen egyedül tört kapura a Csirketolvajok támadója, lövését István védte, de a visszapattanó labda fejen találta a szöget a csatárt, onnan pedig a kapuba hullott... 0:1
Enyhén potyaszagú góllal vezetett tehát a CSTB, de továbbra is irányított, a Kiábrándítók meg próbálták felvenni a ritmust. Újabb kapufát, majd újabb gólt jegyezhettek. Ezúttal azonban egy "tipikus" Kiábrándítók - CSTB meccsi Csirke gólt láthatott a nagyérdemű: Kiábrándítók félpályánál eladták a labdát, egy mintaszerű kontrát vezetve ziccerig játszották a helyzetet. 0:2!

Kétgólos hátrányban azonban nem roppant össze a hazai csapat, sőt, egyre inkább összeszedték magukat, persze az ellen is jobban átengedte a terepet, a szokásos életveszélyes kontrákra játszva. Első komolyabb Kiábrándítók lehetőséget a félidő derekán jegyezhettük fel, Peti egy csel után bombázott nemsokkal fölé-mellé a jobb felsőnek. Utána jöttek a helyzetek sorba, Tampi nagy helyzetben lőtt, a kapusba kapus bravúrral védett.
A védekezés is összeállt, egyre kevesebb lehetősége volt a CSTB -nek, Jani, NDávid, Zsolti, Tampi remekül fogta az embert, ritkán tudtak csak meglépni. A félidő végéhez közeledve, aztán elsült a Peti féle jobb! 1:2!

A második játékrész aztán hasonlóan kezdődött, mint az első, egy apró, de annál lényegesebb különbséggel: középről szabadrúgás, ezúttal azonban gólt eredményezett a bivalyerős lövés!! 1:3!!
Ismét kettő közte. Továbbra is magas színvonalú volt a meccs, egyenlő partnerei voltak a Kiábrándítók a vendégeknek, izgalmas játék alakult ki.
A hazaiak részéről az első félidőben a kapura lövések hiányoztak, inkább egyel tovább játszották a helyzetet, tisztább lehetőség reményében, de ez nem vezetett célra.

A másodikban aztán már igen, egy szépen kijátszott akcióból, kiszorított helyzetből ismét Peti summta (szóviccféleség) be! 2:3! Nem szakadt le tehát a fehérmezes csapat.
Sőt! A félidő derekán egy szöglet után Zubi terjesztette ki auráját 3 méter sugarú körben, kiolvasta a védők gondolatát, a csillagok állásából meg a labda mozgását határozta meg, s oda robbant, ahova fog pattanni a labda, és kapuba spiccelte azt!! 3:3!

Ekkor már talán elkezdtek reménykedni a Kiábrándítók, hogy pontot csenhetnek a többszörös bajnok ellen! István is elkezdett egyre inkább extázisba esni, nem tapadt hozzá a labda, illetve az extázis hatására körülötte keletkezett erőtér segítségével, maximum a kapufára ment a CSTB lövés.
Még meg sem melegedtek a Kiábrándítók az "X tartása" tudatba, máris értékelhették át a meccset: szöglet, Zsolti átível a túloldalra, Peti elmozog az emberétől, lendül a bal, kapásból summmmm, a labdát rákötik egy, Peti bal lábát a jobb filóval összekötött madzagra, robban a Kiábrándítók tábor!! 4:3!! Hihetetlen nagy gól!!

Tehát fordult a meccs képe, a Kiábrándítók kerültek előnybe, a CSTBnek kellett futni az eredmény után! Jöttek is a rohamok, időt kért mindkét csapat kapitánya, nagy taktikai diskurzusok folytak, aztán beléptünk az utolsó 5 percbe, ami teljesen megváltoztatta a játék képét. A Kiábrándítók eljutottak ugyanis az 5. faultig.
Innentől aztán nem volt megállás, a Csirkék rutinos játékosai ki is használták, hamar jött az első 10 méteres, talán kicsit könnyű síppal. Ezt azonban mellé lőtték a vendégek!
Nem sokkal később ordító ziccerben védett hihetetlen bravúrral István! A kipattanót is!! Válaszként BZsolti lőtt kapufát, jött azonban a következő 10 méteres! (Itt nem volt semmi könnyű síp) Istvánon azonban nem tudnak kifogni!

A meccs utolsó momentumaként nagy "meglepetésre" ismét 10 méteres. Ha megfogja a Kiábrándítók kapusa, történelmet ír, ha nem fogja meg, nos, akkor is. De megfogja!!!! Ez lett tehát a slusszpoén, így fennállása során első ízben kerekedtek felül a Kiábrándítók a Csirketolvajok Bandáján!

Nagyon korrekt meccs volt, színvonalas, jó hangulatú, a bíráskodás is korrekt volt. Kis szerencsével ugyan, de a Kiábrándítók gazdagodtak 3 ponttal a nyitányon, a forduló meglepetését szolgáltatva!

Címkék:

tudósítás győzelem CSTB 4:3

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

5-0 a nyári hőségben 2015/07/12, 20:43
Bajnokcsapat! Bajnokcsapat! 2014/06/06, 07:20
Listavezetőként a célegyenesben 2014/05/28, 22:22

A cikkek legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

Komment beírásához jelentkezz be!

zogmund
2012-03-11 14:57:41
Összes komment: 444
válasz erre

2

Jani írta:
#1

"Életem legszebb focis élménye! A végén a kupac Istvánon  smile Mint háliwúdban  smile"

Én is meglepődtem, mennyire egységesen rontottunk Istvánra a végén  smile
De nem csak István és Peti volt az est hőse, mindenki kívétel nélkül nagyot játszott!
Jó lesz ez  smile

Jani
2012-03-09 10:21:38
Összes komment: 102
válasz erre

1

Életem legszebb focis élménye! A végén a kupac Istvánon  smile Mint háliwúdban  smile

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Regisztráció
Jelszó emlékeztető

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2021, 15:49

Fórum hozzászólások

22/11/2022, 19:04
27/6/2021, 17:24
23/6/2021, 23:53

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes