Bevettük a Palotát
2012/10/21, 21:53
Kiesési rangadót (már, ha beszélhetünk ilyenről, mikor - papíron - nem lesz kiesés...) nyertünk a Palota ellen, aránylag magabiztos játékkal, egy nem túl magas színvonalú meccsen.
A változatosság kedvéért, most Zubi nem tudott részt venni a találkozón, olyan csip-csup kifogásra hivatkozva, hogy műtéte volt.
A nagy sérüléshullám talán a végéhez közeledik, lévén a következő meccsen már Tampi és Zubi is újra játékra jelentkezik. Legalábbis ezt hihetnénk, de, mint kiderült Balázsra két hét pihenő vár...
Node, a lényeg, hogy nyertünk.
Kiábrándítók - Palota FC 6:3 (Gól: Peti 3, Szabi 1, Jani 1, Zozó 1)
Kicsit késve kezdődött a meccs, a hazaiak két játékosa a kezdés pillanatában még az öltözőben leledzett, s mivel összességében csak egy cserével delegáltatták magukat, ezért várni kellett.
No, azért nem volt nagy a csúszás, de az István - Szabi, Jani, Zozó - Peti kezdővel felálló Kiábrándítók beragadtak. Az első vendég támadás egy távoli lövéssel zárult, ami után István egyből a hálóból szedhette ki a labdát... 0:1!
Még el sem párologhatott a Palota FC játékosaiból a mámor okozta ittasság, mikor ismét egyenlő volt az állás! Jani ugratta ki mesterien Zozót, aki elhúzta a kapus mellett és a hálóba továbbított! 1:1!
Több apró, bosszantó hiba csúszott mindkét oldalon a támadásvezetésbe, így nem volt meglepő, hogy az újabb gól nem szép összjáték végén, hanem egy egyéni alakítás jussán került feljegyzésre: Szabi gondolt egyet, és sprintelte végig a pályát, majd lőtt kiszorított helyzetből a kapuba! 2:1!
Lüktető volt a játék, nem unatkozhatott a nagyérdemű (itt jegyeznénk meg, hogy a Kiábrándítók nagy örömére NDávid is tiszteletét tette a pálya mellett, sikeres műtéte után első ízben), ugyanakkor több bosszantó hiba csúszott mindkét oldalon a passzokba.
A Kiábrándítók majdnem növelték előnyüket, egy okos szögletkombináció végén Zozó rontotta el csúnyán az utolsó passzt, pedig Peti középen gólra éhesen várta a beadást.
Azért csak nem maradt éhes Peti, egy szép egyérintős összjáték után (Szabi, Jani végül Peti), kapásból zúdított a kapuba! 3:1!
A félidő zárása felé, Balázs maradt lent a földön (majd kért cserét), pedig senki nem bántotta, szívükhöz kaptak a hazaiak szurkolói, de végül tudta folytatni a játékot.
A második félidőben a játék képe változatlan maradt, ellenben a Kiábrándítók hatékonyabbra vették a figurát! Előbb egy jó támadás végén Zozó lőtt kapura, a kapus hárított, a második hullámban érkezett Jani, aki kapuba helyezte a játékszert, nem sokkal később pedig megint Peti volt eredményes, így tetemes előnyre tettek szert a hazaiak! 5:1!
Zozó növelhette volna az előnyt, de kapufát találta el, majd egy szép kiugratás után Peti került helyzetbe, de ezúttal célt tévesztett.
Ahogy teltek a percek a második játékrészből, úgy lettek egyre aktívabbak a vendégek, a Kiábrándítók meg egyre fáradtabbnak tűntek, így Istvánnak is akadt már dolga bőven. Azonban nem volt szerencséjük a vendégeknek, illetve az utolsó passzokat nem egyszer elrontották.
10 perccel a meccs vége előtt ellenben gyors egymásutánban kétszer is sikerült mattolni a hazaiak védelmét, kapusával egyetemben, így ismét nyílttá vált a mérkőzés! 5:3!
Már-már olybá tűnt a Palota jobban bírja szuflával, egyre jöttek a hazai rohamok, mikor azonban elhihették volna a vendégek, hogy lehet keresnivalójuk, jött Peti, és egy védőtől elcsent labdát egy állítós után a kapuba bombázott!! 6:3!
Kialakult a klasszikus eredmény, és ez már nem változott a meccs hátralevő részében, bár mindkét oldalon voltak rá lehetőségek, a meccs stílusosan egy-egy elszórakozott lehetőséggel zárult.
Továbbra sem sikerül pontot szereznie a Palotának, a Kiábrándítók pedig az éllovas után a sereghajtó ellen szerezték meg újabb pontjaikat, ezúttal is megérdemelten.
Címkék:
Olvass tovább:
A kategória legfrissebjei:
Bajnokcsapat! Bajnokcsapat! 2014/06/06, 07:20
Listavezetőként a célegyenesben 2014/05/28, 22:22
A cikkek legfrissebjei:
Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Személyes
Twitter timeline
Fenn vagyunk Fácsén is!
Utolsó kommentek
Cikk hozzászólások
Fórum hozzászólások
Tabella
M | Gk | P | ||
1 | Armada | 3 | 6 | 9 |
2 | Torpedó Vodka | 3 | 5 | 7 |
3 | 33 FC | 3 | 4 | 7 |
4 | SZOCSKÁK | 3 | 6 | 6 |
5 | Bénakacsák | 3 | 10 | 6 |
6 | QPAC | 3 | 6 | 4 |
7 | Talpas Sir | 3 | -5 | 4 |
8 | Kevert Pálesz | 3 | 0 | 3 |
9 | Palota FC | 3 | -10 | 3 |
10 | Kiábrándítók | 3 | -4 | 2 |
11 | Reneszánsz Zrt | 3 | -6 | 0 |
12 | FHB | 3 | -12 | 0 |
Góllövőlista
2
Peti
1
Balázs
Tampi
Zozó
Még nem kommentelték ezt a cikket. Legyél te az első!
Komment beírásához jelentkezz be!