csík csík
nyíl

Elbírtuk a Zozó faktort

2012/11/24, 19:41


Mondtam, hogy ez lesz a címe :-)
Ha csak egy góllal is, kissé nyögvenyelősen, de behúztuk az utolsó meccset a Palota ellen, így akár lesz (volt) kiesés, akár nem, elkerültül azt.
Nem volt jó a játékunk, de lelkesek voltunk! Szokás szerint úgy volt, hogy nem leszünk meg, végül NZsolti megint kisegített!

Nem túl szép a bizonyítvány, de tekintetbe véve a körülményeket a célt teljesítettük, vagyis túléltük az idényt.


Palota FC - Kiábrándítók 3:4 (Gól: Jani 2, Peti 1, NZsolti 1)

Ismét csere nélkül, de jókedvűen kezdtek neki a találkozónak a vendégek. Az utolsó helyről hivatott dönteni a mérkőzés, a hazaiak csak győzelem esetén mozdulnak el erről a pozícióról, minden más esetben ottmaradnak.
István - NZsolti, Jani, Zozó - Peti kezdővel felálló Kiábrándítókat Balázs buzdította a partvonal mellől, a Palota is csak egy cserével prezentálta magát.

A vendégeknek kezdődött jobban a találkozó, Jani kapus lába alatt utat találó labdájával megszerezték a vezetést! 0:1!
Nagy lendületet vettek a Kiábrándítók, futószalagon érkeztek a helyzetek, leginkább Zozó jeleskedett ebben, de lövéseit két csoportba lehetett sorolni: 1.) középre kapusba, 2.) 3 méterre kapu fülé, alá, mellé.
A félidő felénél szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, Jani, és Peti állt a labda mögött, Peti odaállt, aszongya' "Hagyd, majd én belövöm", s azzal a lendülettel a rövid felsőbe bombázott! 0:2!

Kicsit  vagdalkozó volt a játék, a védelmek nem álltak a helyzet magaslatán, egy Zozó kapufát, Jani elkapkodott szabadrúgást lehetett feljegyezni itt, rossz utolsó passzokat ott.
A félidő végén Jani lemásolt a meccs lején szerzett gólját, így tetemes előnnyel vonulhattak pihenőre a vendégek! 0:3!

Érződött azonban már a második játékrész elején, hogy fáradnak is a Kiábrándítók, egyre többet kellett Istvánnak is védenie (ezt meg is tette becsülettel), egyszer azonban ő is kapitulált, s ez felpörgette a Palotát! 1:3! Kezdték elhinni, hogy megfordíthatják a meccset. Támadásban feljavultak, ám a védekezésük továbbra sem volt a toppon, így több lehetősége volt a fehérmezeseknek eldönteni a meccset, de NZsolti és Peti is kapufát találta el, Zozó, meg... Inkább nem részletezzük.

Végül a félidő közepén egy egyéni alakítás úgy tűnt eldönti a meccset, NZsolti szerzett labdát, majd elvesztette, de becsülettel utána ment, sikerült is visszaszerezni, a kapust egy szép csellel elküldte salátáért, majd az üres kapuba passzolt!! 1:4!
Lélektani gól volt ez, ha lehet egyáltalán ilyen titulussal illetni egy gólt.

Nem adta fel azonban a Palota FC, nagyon kapkodóvá vállt a játék, nem túl színvonalas, de legalább izgalmas volt. Főleg így! Egy jól eltalált lövéssel közelebb hozta magát a hazai csapat! 2:4!
Sőt! Az utolsó 5 percre fordulva még egyszer betaláltak, így nagyon kiélezetté tették a végjátékot! 3:4!
Ami István védéseivel indult, Peti már teljesen elkészült az erejével, a hazaiak lehozták a kapusukat is, Balázs szétizgulta magát a pálya szélén (mint utólag kiderült, azt hitte 3:3 az állás, így meg is értjük :-)), helyzet itt, helyzet ott, gól azonban nem született, (a meccs stílszerűen záródott, egy kiugratás után Zozó akarta átemelni a kapust, helyette azonban szépen a kezébe helyzett...) így végül a Kiábrándítók örülhettek a győzelemnek, és annak, hogy megtartották a pozíciójukat a tabellán.

Címkék:

tudósítás győzelem 4:3 Palota FC

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

5-0 a nyári hőségben 2015/07/12, 20:43
Bajnokcsapat! Bajnokcsapat! 2014/06/06, 07:20
Listavezetőként a célegyenesben 2014/05/28, 22:22

A cikkek legfrissebjei:

Lement a VB első köre - avagy Katar nincs is olyan messze 2022/11/25, 09:09
Elindul a mundial - egy új korszak kezdete? 2022/11/20, 17:08
Véget ért az EB(nk) 2021/06/27, 17:00

Még nem kommentelték ezt a cikket. Legyél te az első!

Komment beírásához jelentkezz be!

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Regisztráció
Jelszó emlékeztető

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2021, 15:49

Fórum hozzászólások

22/11/2022, 19:04
27/6/2021, 17:24
23/6/2021, 23:53

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes