csík csík
nyíl

Gólparádé

2011/10/06, 00:02


Rég volt már, de újra nagyarányú győzelemről beszélhetünk!
Egy sportszerű ellenféllel szemben, némi szerencsével ugyan, de megérdemelten nyert a Kiábrándítók csapata, feledtetve ezzel a múlt heti "kisiklást". Mindenki nagyon odatette magát, nagyot játszott!

Bár az első félidőben még csak 1:0 volt az állás, a másodikban szinte minden összejött az egyik, majdnem semmi se a másik oldalon, így alakult ki a 6:1 -es végeredmény, ami, bár picit túlzó, de "benne volt a meccsben.


Kiábrándítók - Májmedence FC 6:1 (Gól: Tóbi 2, Peti 2, Dávid 1, Tampi 1)

Mindkét csapat verességgel zárta az előző fordulót, a Kiábrándítók eléggé tartalékosan álltak fel a 3. fordulóban (gyakorlatilag védő nélkül...), most sem lehetne azt mondani, hogy a legerősebb volt a gárda kerete, de legalább a védők fele meggyógyult.
Zsolti - Szabi, Tóbi - Tampi, Peti kezdővel léptek pályára  a fehérmezesek, csere nélkül, hogy pár perccel kezdés után megérkezzen HDávid, így egy cserével rendelkeztek. A túloldalon szintén csere nélkül kezdte a meccset a Májmedence csapata, de aztán náluk is megérkeztek a késők.

Hamar magához ragadta a kezdeményezést a hazai csapat, szépen járatták a labdát hátul, kapu közelébe azonban nem jutottak, így átlövéssel próbálkoztak. A vendégek leginkább kontrákra rendezkedtek be, de ebből a meccs elején nem sokat láthatott a nagyérdemű.
Hamar megszerezte a vezetést a Kiábrándítók csapata, Tampi szerencsés átlövéségóljával. 1:0!

Továbbra is lendületbe maradtak a hazaiak, legfőképp Szabi volt elemében, több ízben is remekül játszotta magát tisztára, lövéseit azonban mind védte a kapus.
A mérkőzés második harmadára egyre több lehetőség adódott a vörösmezes társaság előtt is, de Zsoltinak nem akadt sok védeni valója, vagy az utolsó passz volt pontatlan, vagy nem találta kaput a lövés.
Első komoly védését egy kapuskirúgás után kellett bemutatnia, az ellen kapusának felszabadító lövése bizony beakadt volna, ha Zsolti nem tornázik nagyot!
Félidő zárásaként mindkét csapat szerezhetett volna találatot, de a Májmedence csatára ziccerben kapu mellé lőtt, túloldalon, meg Peti zseniális passza lett kicsit hosszú.

Az első félidőben maradt a sovány Kiábrándítók előny, ami bár megérdemelt volt, de egyre inkább benne volt a vendégek játékában is a gól.
Gyakorlatilag úgy kezdődött a második játékrész, mint az első, a Kiábrándítók ragadták magukhoz a kezdeményezést, s ők is szerezték a félidő első gólját, egy jó kiugratás után, HDávid varrta be kíméletlenül a hosszú felsőbe a ziccert! 2:0!!
Legjobbkor jött a gól a Kiábrándítóknak, ugyanis nemsokkal később szépített a vendég csapat, hasonlóan szerencsés módon, mint ahogy a Kiábrándítók megszerezték a vezetést: középen pattogó labdát csatáruk kapu felé kotorta, amit Zsolti még védett, de a labda tovább csorgott, és a Májmedence csatára eszmélt leghamarabb, Zsolti már csak gólvonal után tudta kikotorni a bogyót. 2:1!

A gól azonban a Kiábrándítóknak tett jobbat, több helyzetet is kialakítottak, és most már jobb százalékkal értékesítették is őket! Előbb Tóbi volt eredményes (3:1), majd HDávid szerzett remekül labdát, azonban buktatták őt utolsó emberként! Sárga lap, szabadrúgás a kapuval szemben, Peti pedig kíméletlenül bevarrta! 4:1!


Nem adták fel a meccset a vendégek, kapufával jelezték ezt, majd pedig Zsolti védett szenzációs reflexmozdulattal egy közeli lövést. Nem sokkal később ismét Zsolti volt a főszereplő egy remek védéssel. Átvette a kezdeményezést a vendég csapat, a Kiábrándítók védelem kicsit, lyukas volt ebben az időszakban, ám Tampi és Szabi remekül ért vissza mikor kellett!

Végül azonban csak a Kiábrándítók szereztek további találatokat, előbb Tóbi révén egy szép összjáték után (Peti szerzett labdát félpályánál, majd ugratta ki remekül Tóbit, aki nem hibázott), majd talán a forduló gólját láthatta a nagyérdemű (sőt, lehet a szezon gólját!), egy előreívelt labdát, Peti a levegőben megszelídített, majd még mielőtt leesett volna, félfordulásból a kapuba zúdított!! 6:1!!
Gólparádé lett a vége. A Kiábrándítók győzelem megérdemelt, az eredmény talán kicsit túlzó, az amúgy nagyon sportszerű Májmedencének, ezen az estén nem jött össze szinte semmi, no meg Zsolti is parádézott!

Olvass tovább:

A kategória legfrissebjei:

5-0 a nyári hőségben 2015/07/12, 20:43
Bajnokcsapat! Bajnokcsapat! 2014/06/06, 07:20
Listavezetőként a célegyenesben 2014/05/28, 22:22

A cikkek legfrissebjei:

Most kezdődik csak igazán a VB 2018/06/29, 11:29
VB 2018 erősorrend 2018/06/14, 00:20
Tipszmix VB 2018 2018/06/12, 15:07

Komment beírásához jelentkezz be!

dawids
2011-10-06 13:14:17
Összes komment: 73
válasz erre

2

grat!  smile

Jani
2011-10-06 07:13:38
Összes komment: 102
válasz erre

1

tetszik smile

Személyes

Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:

Twitter timeline

Fenn vagyunk Fácsén is!

Utolsó kommentek

Cikk hozzászólások

10/6/2016, 16:39

Fórum hozzászólások

20/6/2018, 17:59
19/6/2018, 08:43
18/6/2018, 09:58

Tabella

MGkP
1 Armada 3 6 9
2 Torpedó Vodka 3 5 7
3 33 FC 3 4 7
4 SZOCSKÁK 3 6 6
5 Bénakacsák 3 10 6
6 QPAC 3 6 4
7 Talpas Sir 3 -5 4
8 Kevert Pálesz 3 0 3
9 Palota FC 3 -10 3
10 Kiábrándítók 3 -4 2
11 Reneszánsz Zrt 3 -6 0
12 FHB 3 -12 0
arrow

Góllövőlista

2
Peti

1
Balázs
Tampi
Zozó

arrow
Online Számlázó
Online Számlázó
powerd by rendes